2021. július 25., vasárnap

Kéktúra - Tapolca-Szigliget-Badacsonytördemic - OKT-05

Minivel ez egy remek szakasz lett volna.

De gyalog az egyik legrosszabb volt. De tényleg, tök jó helyeken jártam, de majdnem végig aszfalton, forgalmas főutakon visz ez a szakasz. Nem volt jó érzés a száguldozó autók mellett, között sétálni. Ráadásul a magyar közlekedési kulturálatlanság minden méteren szembejön velünk. Az autók jó esetben kerülnek, de kábé senki nem indexel, hogy tudd, számol veled vagy hogy a mögötte jövő is érzékelhesse időben, hogy valamit (valakit) kerülni kell. És ha az oldaladon haladó autóval jön szembe egy másik, akkor inkább 2 centire melletted húz el százzal, mint hogy kicsit is lassítson és utána kikerüljön, te meg ha kicsit ijedősebb vagy, ugorj az árokba...
 
Nem volt kellemes, na.
 
A reggel 6:51-es vonattal mentem Balatonszemesről Fonyódra, ott szálltam át a tapolcai vonatra, mely a menetrend szerint 8:40-re volt Tapolcán. Nagyjából időben is érkeztünk, mert az állomás előtti téren található büfé teraszkorlátján 8:49-re be is szereztem a start-pecsétet. Innen egy aluljárón keresztül indul a kék.
 
Az első pár kilométer még élvezetes is volt a szinte kihalt városban bóklászva. A malom-tó mellett halad az út, majd délre hagyja el a várost. Itt rögtön keresztezni is kell egy forgalmas utat, hogy a következő kábé 3 kilométert az aszfaltos út padkáján tegyük meg a Szent György-hegy felé vezető letérőig.
 





A következő pár kilométer a szakasz majdnem egyetlen olyan része, ami nem aszfaltos úton (igazából, inkább mellette...) vezet. Könnyű kaptatón jutunk el a kihalt turistaházig, ahol egy spaletta mögött található a bélyegző.
 

A turistaház fölött folytatódik az út, a túra leglátványosabb 100 méterével. Ekkor megyünk el a bazaltorgonák mellett egy szűk kanyonszerű vájatban. Itt elég porózus, törmelékes a talaj, könnyen kicsúszik az ember lába. Ha ez a talán 100 méternél is kevesebb nem lett volna, egy normál utcai cipőben is simán végigcsinálható a szakasz (sőt...). A szurdok felső felén újra könnyű erdei útra vált a túra. Ha elérünk egy kúpos tetejű esőbeállóhoz, akkor kicsit túlmentünk egy leágazáson és már nem K jelen vagyunk, hanem a K🔺-ön, vissza kell mennünk pár métert, ahol az ismeretterjesztő tábla van, ott kellett volna balra letérni. Így már meg is találtam a földön egy kövön a kék jelzést, de itt lehetett volna jobban is jelölve.
 


Hamarosan újra pincékhez érünk majd újra aszfalt váltja a murvát. A Tarányi présháztól és a templomtól lefelé vezet az út a szőlőhegyről, egy újabb présház előtt kell balra letérni másodjára és utoljára az aszfaltos útról, egy keskeny csapás vezet a bokrok közé, mögötte széles rétre jutunk, itt csak egyenesen előre, míg újra elérünk az aszfaltos úthoz. Ezen balra, erről a 71-es útig aztán már le sem kell térni.
 
A pincékhez érve ezt a letérőt még könnyű benézni
 




A 71-es utat keresztezve (csak bátorság kell és egy kis szerencse...) legalább egy kevésbé veszélyes bicikliúton folytathatjuk az utunkat Szigligetig. Itt érdemes előre megnézni a pecsételőhelyeket, mert jelzés nem nagyon mutatja őket, ha csak úgy a kéken haladunk. Én a vár bejárata felé vezető gyalogút elején lévő templommal szemben a hirdetőtáblán megbújó bélyegzővel pecsételtem.
 
Badacsonytördemicig csak alig több, mint 3 kilométer volt hátra. Tudtam, hogy Badacsonyból megy egy hajó 13:15-kor Fonyódra, a MÁV applikáció szerint pedig a Badacsonytördemicről 13:01-kor induló vonat nem késett és 13:09-re Badacsonyba is ér, ezért, hogy biztosan odaérjek, néhány száz métert futottam, majd a pihenő gyaloglás közben megvettem a vonatjegyet az applikációban. 12:57-re értem az állomásra, pecsételtem, majd bemondták, hogy a vonat 10 percet késik... Na, ezt buktam. Nem baj, akkor is irány Badacsony, így legalább maradt időm és nyugiban megebédeltem és megnéztem az olimpiai közvetítést a női kézilabdáról.
 
Balra a falon OKT tábla


kicsit közelebbről


nem hivatalos pecsét a Badacsonyi állomásnál, a strand felé eső oldalon

Badacsonyi hajóállomás


Hát, ez a szakasz is pipa. Gyerekkel és főszezonban nem ajánlom.
 
Táv: 17,2km
Szintidő: 5:00 
Idő: 4:08
 
Felszerelés
Mivel Szemesről indultam, nem voltak nálam a túracuccaim, így a már kiszuperált, de horgászni még jó lesz cuccok közül öltözködtem és a laptoptáskámat vittem magammal. Csak a zokni és a 2017-ben Dél-Amerika előtt vásárolt, de nem beválós cipő volt rendesnek mondható túrafleszerelés.
Felül: Karrimor sportpóló
Alul: "ezer éves" Saleva zip-off nadrág, Decathlon sportalsó, Decathlon kétrétegű túrazokni, Salomon ??? GTX cipő
Hátizsák: The North Face Borealis (városi táska)