7-8. nap, Nizhny Novgorod-Perm (még Európa)

Szóval ott tartottunk, hogy kettéváltak útjaink. Dani épségben hazaért, és még én is életben vagyok, pedig már egyedül szelem a kilométereket.

A moszkvai várakozás borzalmas volt. Iszonyatos volt a hőség. Mondjuk, nem csoda, nincs ideje lehűlni a városnak, alig pár órát nem süt csak a nap és a sok beton…

A vonat viszont légkondicionált volt, igaz, nem tudtam sokáig élvezni, mert hajnali öt előtt már meg is érkeztem Nizhniy Novgorodba (igazából, nem tudom, hogy írjam az orosz neveket, úgyhogy majd az lesz, hogy ahogy éppen kézre esik). Sejtettem, hogy ennek meglesz még a böjtje. A cuccot leadtam a pályaudvar csomagmegőrzőjében és a kis hátizsákot a vállamra kapva nyakamba vettem a még szinte teljesen kihalt várost. Reggel hét se volt még mire felértem a kremlbe (ti. ez a várat jelenti, ami sok helyen van) és már láttam a fél várost. Kerestem egy árnyékos helyet kilátással a Volgára, megreggeliztem, majd egy szimpatikus padon eldőltem és majdnem délig aludtam. Akkor már kezdett elmenni az árnyék a fejem fölül, úgyhogy amúgy is menni kellett. Az őrzésemről a közeli állami épület biztonságát nyújtó katonák gondoskodtak. Szerencsére nem volt ellenvetésük. A kremlben remek második világháborús haditechnikai park volt, ami minden kisgyerek lelkesedését felkeltette. Meg az enyémet. Abból látszik, hogy már kinőttem ebből a korból, hogy nem akartam minden egyes ágyúra és tankra felmászni. Szerencsére, a következő látnivaló, a 19. századi városi életet bemutató bronz szobrokkal teletűzdelt sétálóutca a kreml kapujában nyílt, így nem kellett sokat vándorolnom a melegtől és kialvatlanságtól egyre levertebben. A Gorkij Parkban (ez is mindenhol van), aztán megint leültem egy árnyékos padra és… nem, nem aludtam el. Legalábbis, még nem. Magamban most is azon röhögtem, hogy ahogy azt már Moszkvában is megfigyeltük, a nők több, mint fele magas sarkú cipőben jár, vagyis próbál járni, mert 90%-uk csak csetlik-botlik benne. De legalább kitartóak és lelkesek. Na, közben mégis elaludtam…

A vonatom este 11 után indult tovább Perm-be, addig valahogy el kellett ütni az időt. Ki tudja, mikor lesz rá legközelebb lehetőségem, elmentem hát a pályaudvar vécéjére. Na, ekkor tudtam: az utazás elkezdődött.

központi figura

Kreml és Volga

T-34

Tükröm, tükröm...

a vonat ablakából

Perm-be helyi idő szerint ma délután 4-kor értem. Kicsit fáj az achillesem, ezért megnéztem a gyógyszertáramat és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nincsen széntablettám! Széntabletta nélkül nem utazó az utazó, így egy közeli patikában valami széntablettát is vettem a gyulladáscsökkentő kenőcs mellé (remélem, tényleg az, activity-ből mindig jó voltam, a szótárban az összes releváns szóból csak az volt benne, hogy „gyulladt”… A széntablettát nem kellett elmutogatni, azt szerencsére sikerült kiszótárazni.)

Holnapra intéztem magamnak egy taxit, ami majd elvisz egy híres (hírhedt) munkatáborba, innen 120km-re. Alig pár száz rubellel lesz drágább így a kirándulás, viszont sokkal kényelmesebb és biztosan visszaérek a vonatom indulásáig.

Recap: I visited Nizhny Novgorod yesterday. Since I arrived there before 5am, I had already seen half of the city before people started to fill the streets. I filled my sleeping need with resting on a bench in the city's Kremlin with a view on the Volga river. After completing my N.N. tour I took another night train to Perm, still on the European side of the Ural mountains. Here I'll take a short trip tomorrow to a former working camp about 120km from Perm.