2021. november 1., hétfő

Kéktúra - Nagy-Nyugodó--Makkoshotyka--Eszkála erdészház/Gerendás-rét - OKT-26

 
Folytattuk a Zemplén bejárását. Tavaly ugyanezen a hétvégén a keleti végétől, Hollóházától  a Nagy-Nyugodóig, azaz Sátoraljaújhelyig jutottunk. Most szintén két napot terveztünk túrázni, két rövidebb szakasszal. Leginkább a tömegközlekedés szabta meg most a kereteket. Első nap a Nagy-Nyugodótól Makkoshotykáig, másnap Makkoshotykától a Gerendás-rétig mentünk a kéken. Szállásunk ezúttal Sárospatakon volt. 
 
1. nap
 
Első nap, szombaton reggel busszal mentünk Sátoraljaújhelyre, a Hősök terén szálltunk le, majd 9-kor vágtunk neki a mai szakasznak.
 
Sárospatak autóbusz- és vasútállomás

Sátoraljaújhely, Hősök tere

 
Innen a kék + jelzést követve kábé 3km feljutni a Nagy-Nyugodóig, amihez nekünk nyugis, nézelődős tempóban 45-50 perc kellett. Ez volt amúgy a napi etap legnehezebb szakasza, az út folyamatosan emelkedik. Az elején természetesen aszfaltos úton jutunk ki a városból, csak az utolsó pár száz méter igazi erdei út.
 

 
Mivel tavalyról már megvolt a pecsét, ezért most csak egy fénykép készült az információs tábláról, amolyan time stamp-ként.
 

 
A szakasz ezután viszonylag könnyű, nincsenek nagy emelkedők és lejtők, kényelmesen lehet haladni. Bélyegzőhely is csak egy van a mai napunk végéig, de azért akad még egy-két érdekes hely útközben.
 
A Bányi-nyerget, ahol régen a bélyegzőhely volt, 25 perc után értük el. 

Szinte végig az ösvény mellett pár száz méterenként elkerített területek találhatóak, ezek közepén egy-egy piros végű karóval. Hmmm, mik lehetnek ezek? Mi olyasmire tippeltünk, hogy esetleg szeizmológiai mérőpontok lehetnek, de erről nem bizonyosodtunk még meg.
 

 
További majd fél óra után egy elhanyagolt erdészházhoz jutottunk. Kár, hogy ennyire nincs már ezekre szükség.
 



 
Viszonylag sok árkot, mélyedést, gödröt kell keresztezni, ezekbe mind le kell menni majd a másik oldalon föl. Ha esett volna, akkor ez okozhatott volna egy kis gondot, de tök száraz volt minden, ezért egy kisebb-nagyobb lendülettel simán lehet haladni itt is.
 


 
11:20-kor (másfél órával a Nagy-Nyugodó után) kereszteztük a piros jelzést, ahol vicces alternatív túristajelzéseket találtunk. Kreatív :-)
 

 
5 perccel később pedig egy kerítésen túlra vezet a kék. 






Pontban délben értünk Cirkálótanyához, ahol a bélyegzést kis ebédszünettel bővítettük pár macska és egy kutya társaságában. De mivel a tanya működik, tehenek és lovak is vannak. 
 

 
Összességében 10-15 percet maradtunk, aztán indultunk tovább.

Jó 20 perc múlva kijutottunk az erdőből egy rétre. A rét túloldalán egy földútra lyukadunk, majd száz méter múlva egy újabb réten haladunk keresztül.




Egy rövid erdei szakasz után, 12:50-kor érkeztünk Makkoshotykára, a Meczner kápolnánál. A lépcső aljában található OKT infótáblán található az egyik bélyegző a településen. Ennek beszerzése után a kék a kapun keresztül vezet a kastély parkjába. Mi eddig jöttünk szombaton, a községháza elnevezésű buszmegálló ott van, ahol a kék leágazik a főutcából nyugat felé. Innen átszállás nélkül juthatunk el Sárospatakra.
 


 
Táv: 11,2km (plusz 3,2km a K+-on, Sújhely-Nagy-Nyugodó)
Szint: 285m+/490m- (plusz 250m+/0m-)
Szintidő: 3:20
Saját idő: 3:05 (plusz 0:50)

Jelzések: 9/10
 
Felszerelés 
Felül: Karrimor merino póló, North Face Hadoken full zip pulcsi, Hannah softshell kabát
Alul: Forclaz (Decathlon) merino alsónadrág, Marmot túranadrág, Bridgedale GTX Summit túrazokni, Salomon X Ultra 2 Mid GTX cipő
Hátizsák: Osprey Talon 33
Egyéb: TNF baseball sapka


2. nap

Vasárnap reggel a 8:05-ös busszal mentünk Sárospatakról Makkoshotykára. A "Községháza" buszmegállótól csak át kell sétálni az út túloldalára és máris a kéken találjuk magunkat. 8:25-kor már úton is voltunk.

A települést elhagyva az első 2,4km végig folyamatosan  és alattomosan emelkedik. Nem egy falat kell megmászni, de nincs pihentető lejtő :-) Egyébként egy szép, "egysávos" ösvény.





45 percnyi emelkedés után jutottunk el a Makkoshotykai letérőhöz, itt egy fedett pihenő és a Cifra kút vár minket. Mi még nem voltunk fáradtak, ezért egy-két fotó után mentünk is tovább. Az út továbbra is emelkedik, de egy szélesebb erdészeti úton vezet tovább a kék.




15 perc elteltével egy viszonylag friss irtáshoz értünk, itt kicsit reggeliztünk, 10 perc pihenés után indultunk tovább.



További 20 perc alatt értünk egy óriási rétre, ez már a Zsidó-rét. Vagy 10 perc is volt mire átértünk a túlsó oldalára. Egyébként, innen van egy leágazás Újhutára, de mi haladtunk tovább a kéken.



Az erdőbe érve különleges fenyőszigeteket láthatunk. Nagyon jól mutattak élénk zölden a sok sárgálló levél között. Itt már nincs emelkedő, szép sík terepen haladunk. 
 

 
Az Eszkála erdészház előtti utolsó 5-600 méter viszont egyenesen lejt, ez visszafelé lenne combosabb. A bélyegző az elhagyatott erdészház tornáca előtti fán található, amihez az úton lévő OKT infótáblánál kell felkapaszkodni az erdészházhoz. A ház túloldalán több pad, asztal, fedett beálló várja a pihenni vágyókat. Mi is ejtőztünk pár percet, már nagyon közel voltunk aznapi célunkhoz és még rengeteg időnk volt a busz indulásáig.
 


 
700 méterre, kábé 5 perc könnyű sétányi távolságra terül el a Gerendás-rét, aznapi kéktúránk végpontja. Itt esőbeállók, fedett asztalok is találhatóak. Szuper táborozós helynek tűnik.

 
Innen a zöld jelzésen, végig lejtmenetben jutottunk le Újhutára, ahonnan busszal terveztünk visszautazni Sárospatakra (olaszliszkai átszállással), de mivel még mindig több, mint másfél óránk volt a busz indulásáig, inkább először beültünk egy vendéglőbe egy könnyű ebédre, majd megpróbáltunk stoppolni. Szerencsénkre, fel is vettek rögtön, így sokkal hamarabb visszaértünk Sárospatakra, mint tömegközlekedéssel.


Táv: 10,5km (plusz 2,4km a Z-ön, Gerendás-rét-Újhuta)
Szint: 465m+/145m- (plusz végig lejtmenet)
Szintidő: 3:20
Saját idő: 3:10 (plusz 0:30)

Jelzések: 8/10
 
Felszerelés 
Felül: Hannah póló, North Face Hadoken full zip pulcsi, Hannah softshell kabát
Alul: Kalenji Skin care (Decathlon) alsónadrág, Marmot túranadrág, Lorpen Heavy Trekker merino túrazokni, Salomon X Ultra 2 Mid GTX cipő
Hátizsák: Osprey Talon 33
Egyéb: TNF baseball sapka
 
 
És ami még történt...
 
Mivel mindkét nap viszonylag korán végeztünk, ezért mindkét nap túrázás után még elmentünk megnézni valami helyi látványosságot. Szombaton Füzérre mentünk, vasárnap pedig egy Bodrog-holtághoz.
 
Füzér

Füzér

Füzér

Füzér

Bodrog





 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése