De mi van Soissons-ban?

Immár hazafelé tartunk. A praktikum jegyében próbálunk nem fizetős autóutakat és autópályákat választani a látványosabb, ámde lassabb kis falusi utak helyett. Persze, a GPS néha máshogy gondolja… Dél körül megérkeztünk a Caen-től északra fekvő Deuville és Trouville nevű falvakba, itt pecáztunk egy másfél órát Naszival, majd ebédre frissen fogott rákokat ettünk. Sajnos nem mi fogtuk őket… Párizs előtt még bevásároltunk mindenféle élelmiszer jellegű dologból, aztán átverekedtük magunkat Párizson is. Idefelé láttuk a Sacre Coeur-t és a Stade de France-ot, most az Eiffel tornyot és stadiont. Párizs túloldalán kinéztünk egy nagyobb várost, Soissonst, ahol bíztunk benne, hogy lesz megfelelő szállás. Este 10 előtt oda is értünk. A 65 euró per szoba árat kicsit sokalltuk, hiszen eddig négyünkre fizettünk max 80 eurót, ezért tovább kerestünk. Viszont ennél csak drágábbak voltak, vagy nem volt már hely, így végül este 11-kor egy kempingben kötöttünk ki. Hát, előkerültek a sátrak is. De tényleg, mi van Soissonban, hogy itt ennyivel drágább a szállás?
És végre volt wifi. Ez nagyon furcsa volt, hogy az út során szinte sehol nem találtunk wifi-t, se egy kávézóban, se éttermekben, se a szállásokon, gyakorlatilag sehol.

Itt pecáztunk hazafelé

Amikor már semmi nem volt nyitva

Szentek és kalózok

A napot viszonylag későn kezdtük a szállásunk közelében lévő parkban elfogyasztott reggelivel. Ezután már minden ment, mint a karikacsapás: amit tegnap kitapasztaltunk, megtudtunk, azt ma átültettük a gyakorlatba és pikk-pakk bent is voltunk az apátságban. 11-kor indult is egy ingyenes angol nyelvű vezetés, amihez mi persze csatlakoztunk is. A túra után mindenki ment amerre látott, majd délután kettőkor újra egyesítettük erőinket és újra Bretagne felé vettük az irányt. Naszi tegnap kinézett egy homokvitorlázós helyet, most pedig be is fizetett egy órára. És ha már ilyen messzire eljöttünk, hát este elmentünk St. Malo-ba, a breton kalózkikötőbe. Az útikönyv mondta, nem én.

Mont Saint Michel - belülről

Útközben

St. Malo, Bretagne

Und ein Foto für meine deutschsprachigen Freunde :-)

Egy falat Bretagne

Egy reggeli baguettezés és croissantozás után Mont Saint Michel felé vettük az irányt. Naszi GPS-e először autóúton akart minket vinni, de aztán kiokosítottuk, hogy inkább a vidéki kis utakat szeretjük, így aztán most itt kanyargunk kecskék és tehenek között. Aztán úgy hozta a sorsunk és a GPS, hogy pont egy olyan falun vezetett át az utunk, ahol aznap volt a vásár. És ha már így alakult, hát megálltunk és elidőztünk kicsit. Na, jó, nem kicsit… De még így is kora délután megérkeztünk Mont Saint Michel közelébe. Mikor már megpillantottuk a fák között a távolban, elkezdtünk szállást keresni. Amit aztán egy chambre d’hautes (B&B) formájában kábé 8 kilométerre a szigettől meg is találtunk. Azért nem akartuk nagyon elkapkodni a dolgokat, így ma csak beszereztük a szükséges információkat, és ha már itt voltunk Normandia határán, hát átugrottunk kicsit Bretagne-ba. A Cancale nevű halászfaluban megint finom tengeri cuccokat ettünk vacsorára. Vacsi után irány vissza Mont Saint Michel-hez. Mivel az apátság már bezárt, de a parkolás este 7 után már ingyenes, jó ötletnek tűnt, kicsit felfedezni a várost magát. Shuttle busszal bementünk a szigetre és járkáltunk kicsit. Én főleg azért, hogy húzzam az időt, mert esti képet akartam csinálni. A baj csak az volt, hogy a nap baromi későn ment le, este 11-kor még tök világos volt. Éjfél volt már majdnem, mire visszaértünk a szállásra.

Mont Saint Michel, először

Cancale, Bretagne

Mont Saint Michel, újra Normandia

Omaha, Utah, Gold, Juno, Sword

Reggel kopogó esőre ébredtünk. Mivel aznapra a partraszállás helyszíneinek felkeresése volt a program, ezért mondhatjuk, autentikus „partraszállós” idő fogadott. Az öt kijelölt partszakasz közül mi az Omaha névre keresztelt sávot választottuk. (És természetesen, semmiképpen sem Peyton Manning miatt.) A homokos plage (Saint Laurent sur Mer) után elugrottunk Point de Huc-hoz, egy sziklaszirthez, ahol 1944-ben talán a legnehezebb dolga volt az inváziós erőknek (Rangers). Itt gyakorlatilag egy függőleges sziklafalon kellett felmászniuk, hogy semlegesítsék a német lőállásokat. A bombatölcsérek között még látogathatók a lerombolt bunkerek és lövegtornyok. Egy-két óra bóklászás után Colleville sur Mer-be indultunk, ahol először megnéztünk egy D-day múzeumot, majd még pont zárás (18 órakor?) előtt bejutottunk az amerikai katonai temetőbe. Ezután már csak szállást keresni maradt időnk, amit Mont Saint Michel felé egy Isigny nevű faluban meg is találtunk. Plusz érdekesség, hogy ezt a városkát pont ma 70 éve sikerült felszabadítani. Illetve, hogy Walt Disney családneve a D’Isigny-ből származik. Osztriga, csiga és garnéla volt ma a menü.

Point de Huc

Overlord Museum, Coleville s/M

Amerikai katonai temető, Coleville s/M

Hálás mindenki: a bár...

a telefonos...

a pék...

Impressziók

Ma Giverny és Claude Monet kertje volt a menü. Útközben egy kisváros főterén, ragyogó napsütésben a városháza lépcsőjén fogyasztottuk el a reggelire vásárolt croissant-okat, kávékat és narancsleveket. A kerthez nyitás után nem sokkal érkeztünk, de már így is kígyózó sor várt minket. Azonban közel sem olyan hosszú, mint amikor kijöttünk, mert akkorra már többszörösére duzzadt a várakozók sora. Jól tettük, hogy időben érkeztünk. A kert teli van virágokkal, eléggé rendben van, nem csoda hogy Monet kapott néha kis ihletet. Mielőtt tovább indultunk volna, még beugrottunk a helyi impresszionista múzeumba. Innen utunk a már ismert Rouen-be vezetett, hiszen előző nap nem volt nyitva a katedrális, így nem tudtuk megnézni pl. Oroszlánszívű Richárd síremlékét, ahol állítólag maga az „oroszlánszív” van eltemetve. Most erre is sor került. A piacot éppen lekéstük. Rouen-ből a tengerpart felé haladtunk tovább. Bő két órával később pedig meg is érkeztünk a helyi riviérára. Szállást elég nehezen találtunk, végül egy kempingben vettünk ki egy mobilházat. Gyorsan kipakoltunk, majd éhségünket csillapítandó, leugrottunk a szomszéd faluba kajálni egyet. A választás ezúttal már egy helyi típusú Creperie-re esett. Pont befejeztük a vacsorát naplemente (este 10!) előtt, így még lementünk kicsit giccseskedni a „plázsra” is.

Monet kertje

Monet kertjének tava

Rouen megint

stílusos megérkezés a tengerpartra

Passau-Rouen

A második nap csak az autózásról szólt. Reggel 8 után indultunk Passauból az 1000 kilométerre lévő célunk felé. Egy-két kisebb-nagyobb dugóval tarkított utunk során Párizson túl de Rouen-en innen foglaltuk el szállásunkat egy motelben. Ekkor kábé 7 óra lehetett. Mivel megint éhesek voltunk, és már az autókázásba is nagyon belejöttünk, gondoltuk, elmegyünk Rouen-be vacsorázni. Ez a 30 km oda, majd 30 vissza már meg sem kottyant az előző, több, mint ezer után. És ha már itt voltunk, megnéztük a katedrálist és a teret, ahol Jeanne d’Arc-ot kivégezték. Persze, nem felejtettük el, hogy igazából már nagyon éhesek vagyunk, így hosszas tanakodás után egy afgán-libanoni-thai étteremben kötötttünk ki.

Itt végezték ki Jeanne D'Arc-ot

D-Day

Irány Normandia!

Eredetileg délután 4-kor szerettünk volna indulni a belvárosból, aztán úgy alakult, hogy mégis inkább az Osztyapenkónál találkoztunk és már ¾ 5 lett mire valóban el is tudtunk indulni Normandia felé. Első nap munka után Passaut vettük célba. Valamivel 10 előtt érkeztünk meg, ahol a pályaudvar melletti bicajos hotelben, az ún. Rotelben szálltunk meg. Mivel eléggé éhesek voltunk, elindultunk enni valamit. Ez nem bizonyult egyszerű vállalkozásnak, hiszen már minden konyha bezárt. Végül egy olasz étteremben kötöttünk ki. A „multikulturalitás” jegyében. Egy magyar-kazah társaság Franciaország felé Németországban egy olasz étteremben szlovák hitelkártyával fizet…