2014. július 29., kedd

London Knightsbridge

Kedden újra London volt soron. Ezúttal Laciék már nem jöttek velünk, így csak hatan vágtunk neki a 90 km-es távnak. A tervek szerint egy külső vasútállomásnál hagytuk volna a kisbuszt (hiszen már hétköznap volt, beljebb csak rövid időre lehet parkolni az utcán, a parkolóházakhoz meg nagy a kocsi), majd onnan vonattal mentünk volna be a belvárosba. Sajnos azonban a Transit még itt is túl magasnak bizonyult a környékbeli parkolókhoz, ezért, ahogy a GPS mondaná: újratervezés. Mondjuk, a terv annyi volt, hogy elindultunk, aztán a következő állomásnál is megpróbáltunk keresni valamit. Szerencsére, itt legalább nem volt fizetős a várakozás és időkorlátozás sem volt, így már csak egy hely kellett. Nagy nehezen, de találtunk egyet, nem is messze az állomástól. Vettünk egy day card-ot, amivel ingyen lehet utazni egész nap még ebben a külső zónában is. Így felvértezve indultunk be a city-be. Ahol aztán nem tudtunk kijönni az állomásról, mert mint kiderült, véletlenül augusztus 5-re adott jegyet a pénztáros... Természetesen, szó nélkül visszavették. Az immáron jó napra szóló jegyekkel a zsebünkben kétfelé oszlottunk. A lányok felelősségük teljes tudatában beáldozták a napot és elmentek a Madame Tussaude múzeumba. Mi, a fiúkkal peddig a James Bond autókiállítással kezdtünk a Covent Gardennél. Aztán Trafalgar tér, Piccadilly, ebéd a St. James' parkban, Westminster, majd irány a Buckingham palota, ahol a csajokkal találkoztunk. Hazaindulás előtt még elmentünk a St. Paul's katedrálishoz és átsétáltunk a gyaloghídon a Tate Modern-hez, ahonnan elbuszoztunk a London Bridge vasútállomáshoz, ahonnan pedig a vonatunk indult a kocsihoz.


Bond in motion

He?!
 (Trafalgar tér)

giccses londoni fotó telefonfülkével, Big Ben-nel és emeletes busszal



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése