2019. augusztus 20., kedd

Utrecht-Amsterdam-Dunakeszi

A péntek hajnali 4-es kompra volt jegyem Doverből Dunkirkbe. Az volt az elképzelésem, hogy este 10 órás indulással éjfél után fogok megérkezni Doverbe, majd ott kicsit alszok a kompra várva, meg aztán a kompon is és reggel folytatom az utam Utrecht felé. A 10 órás indulással nem is volt gond, sőt, kényelmes tempóban, egy biztonsági tankolás után egykor már a kikötőnél is voltam. Túljutottam az ellenőrzéseken, amikor a jegyet ellenőrizték. Azt mondták, vagy fel tudnak rakni a hajnali 2-es kompra, vagy ki kell menjek a kikötőből biztonsági okok miatt. Na, a nagy tervnek lőttek. Inkább nem mentem ki a kikötőből. Így viszont, szinte azonnal a kompon voltam, ahol az asztalok között le is feküdtem a hálózsákomban és szinte azonnal el is tudtam aludni, végigaludtam a két órás menetidőt. Még sötét volt, amikor megérkeztünk Dunkirkbe és jól is éreztem magam, ezért elindultam. Belgiumban egy benzinkútnál azonban aludtam egy pár órát, majd újult erővel folytattam az utat Utrecht felé. Kora délután volt mire megérkeztem Lis lakásához, aki azonban csak este 7-re volt várható munka után, ezért kicsit sétálgattam a környéken, meg a kocsit takarítottam, rámolgattam, rendezgettem.



Aztán megérkezett Lis is. Minivel elmentünk egy közeli parkba sétálni meg vacsizni, baconös-sajtos palacsintát ettünk. Másnap későn keltünk és mivel az idő is esőre állt, úgy döntöttünk, nem outdoor programot tervezünk, inkább valami múzeumba megyünk el. És ha már így alakult, akkor átvonatoztunk Amszterdamba és megnéztük a Rijksmuseum-ot.


Szombat délután 4-kor még Amszterdamban voltam, 5-kor pedig már úton Utrechtből hazafelé. Bár az első 100km-en eszméletlen nagy eső volt, jól ment a Mini és én is bírtam, így Würzburgot céloztam meg mai etapom végpontjának. Már közeledtem egy benzinkút felé, amikor egy útépítés miatti útszűkület és 60-as korlátozás alatt dadogni kezdett a motor. Kicsit megizzadtam az utolsó pár száz méteren, de végül beértem a benzinkúthoz. Tankoltam, mentem pár próbakört a parkolóban és úgy nézett ki, minden rendben volt. Csak nem kapott elég benyát? Na, mindegy, nem kockáztattam a továbbhaladást, a booking.com szerint úgysem volt normális szállás a környéken, így bevackoltam magam a kocsiba egy lakóautó takarásában. Másnap, vasárnap reggel 8-kor indultam tovább és pár tankolás után minden probléma nélkül este 7-re úgy értem haza, hogy már egy nagybevásárláson is túl voltam.

Szóval jövőre eddig kell eljönni?! (IMM2020)


2019. augusztus 15., csütörtök

British Motor Museum (Gaydon)-Harrow (London)

Szerdán, mivel nagyon közel volt a szállás, már nyitásra odaértem a Gaydon-i British Motor Museum-ba, ahol a brit autógyártás emlékei vannak kiállítva. Mini rajongónak gyakorlatilag egyszer kötelező a múzeum meglátogatása. Nekem, most jött el a látogatás ideje. Szerencsém volt, aznap pont esős idő volt, így viszont még az sem tudott zavarni.

Az első, gyártósorról 1959-ben leguruló Mini fő helyen, a bejáratnál van. De a Mini 60 emlékév kapcsán amúgy is sok Minis látnivaló van. A külön erre az alkalomra a galérián berendezett Mini kiállítás mellett, emitt egy nagy, legóból kirakott Minibe botlik az ember, a konferencia termek előtt is egy Mini áll, de természetesen a Monte Carlo Rallye győztes Minik is főszereplők a versenysport részlegen.




selfie :-)

két ikonikus ábra egy képen

Persze nem csak Minik vannak, a brit autógyártás szinte minden darabja megtalálható valamilyen formában. A gyerekeknek interaktív kiállítás is van, senki nem fog unatkozni, aki ellátogat. Egy külön épületben van a műhely, ahol a kiállított vagy kiállításra váró járműveket tartják karban, restaurálják a múzeum szakemberei. De az emeleten, csak úgy egymás hegyén-hátán is csupa különlegességbe botlik az ember, pl. bizonyos szériák utolsó darabja, a királynő több autója, versenyautók, különlegesen átépített darabok, stb. Eszméletlen mennyi időt el lehet itt tölteni..

Az éles szeműek két dolgot is észrevehetnek, amiért ez a kép elkészült


figyeltek a részletekre





A múzeum után London felé vettem az irányt, meglátogattam volt kolléganőmet és családját London egyik külső kerületében, Harrow-ban. Innen csütörtök este indulok tovább, immár Dover felé, hajnalban pedig átkompozok Dunkirk-be.


London Harrow felől nézve, jobb oldalt a Wembley


2019. augusztus 13., kedd

Salisbury-Portsmouth-Winchester (nosztalgia túra: az első munkahely)

Reggeli után a közeli Salisbury felé vitt az utam, de nem ám sima városnézés volt a program, hanem a Janspeed műhely meglátogatása. A Janspeed fogalom a Minisek körében, a magyarországról kivándorolt Ódor János, a Mini-tunning pápa alapította a céget és bár Ódor Jani bácsi már rég nem dolgozik benne, az ma is működik és termeli a plusz lóerőket, nemcsak Miniknek.


A rövid látogatás és pár fénykép után, ha már úgyis a közelben jártam és a délutáni programig még úgyis rengeteg időm volt, elugrottam Portsmouthba. Első IBM-es ciklusomat egy itteni tréninggel kezdtem, el is mentem az akkori szállásom környékére, a történelmi kikötőhöz, ahol többek között az HMS Victory, Nelson admirális hajója is horgonyzik, na meg egy igazi bevásárlóközpont is van az újjáépített kikötőben. 15 év alatt ez utóbbi nagyon kiépült, illetve azóta (már rég) elkészült az akkor még csak félkész állapotban lévő Spinnaker Tower is. Mielőtt elhagytam volna Portsmouth-t, még elgurultam a régi IBM-es irodához is, ahol ma is működik egy IBM, igaz, már nem ugyanabban az épületben és az iroda-park is nagyon kiépült azóta, többek között az egyik IBM-es beszállítónak is van itt irodája.


IBM Portsmouth

Késő délután, munka után unokatesómat látogattam meg Winchester-ben, aki itt dolgozik. Ez régen királyi főváros volt, a monda szerint itt van a kerekasztalnak helyet adó great hall és Jane Austen is itt élt. Egy pubban megvacsoráztunk, aztán kicsit körbejártuk a várost. Jó helynek tűnik.


Jane Austen háza


kerekasztal

Mivel még nem volt késő, amikor elbúcsúztunk egymástól az unokatesómmal, gondoltam, elindulok Gaydon felé, ahol holnap a British Motor Museum-ot szeretném meglátogatni. Az autópálya elvitt Basingstoke mellett, ahol egy másik IBM-es beszállító fiókja van. Komolyan, ha hazamegyek, a mai napot átírom munkanapnak.


Bristol - Dartmoor NP - Plymouth (nosztalgia túra: a középiskolás évek)

Az IMM után dél felé vettem az irányt, a Dartmoor Nemzeti Parkban terveztem kirándulgatni. Az autópályáról letérve egyre keskenyebbek lettek az utak és egyre "britebb" a környezet. Szuper jól kinéző kőhidakon, kőfalakkal szegélyezett utakon haladtam.



11 órakor megérkeztem a Two Bridges hotelhez, ahonnan egy gyalogtúra útvonala indult a Wistman's woods erdőhöz. Ekkor elkezdett szakadni az eső. Így aztán kentem magamnak egy lekváros kenyeret és megregelliztem a kocsiban. Mire végeztem, csillapodott kicsit az eső, így esőcuccot vettem és elindultam. Egy fél órás gyaloglás végén értem egy alig 50 méter széles és csak pár focipályányi erdőhöz, ami kívülről egyáltalán nem különleges. De belül csupa moha és zuzmó minden, eszméletlen jól néz ki. Tiszta meseerdő.





Délután egy volt mire kijutottam az erdőből, előbb Postbridge hídját néztem meg, majd, a név kötelez alapon a helyi postán feladtam a hétvégén megírt klubos lapokat is. Sharpitor érintésével végül Plymouth felé hagytam el a Dartmoor Nemzeti Parkot.






Plymouthba a nosztalgia miatt jöttem, középiskolás koromban kétszer is voltam itt nyári nyelvtanfolyamon, ezért, ha már ilyen közel jártam, nem hagyhattam ki, kellett egy közös fotó a Minivel a The Hoe-nál.


Eredetileg akartam egy fish&chips-et enni Plymouthban, de a közelben nem volt nyitva egy sem, ezért egy B-tervként tökéletes tonhalas háromszögszendvics volt a késői ebéd. Utána elindultam Salisbury felé, útközben oda egy motelben szálltam meg.


Bologna-Bristol - IMM2019

Hogy mi köze Bologna-nak az idei IMM-hez Bristolban? Hát az úgy alakult, hogy az amerikai foci EB-ről Bolognából augusztus 5-én hétfőn tudtunk hazajönni, reggel 9 után indultunk és este 8 után 8 perccel rakott ki Attila otthon, Dunakeszin. Mivel a konvojnak másnap hajnali 6-kor volt a találkozó a hegyeshalmi határátkelőnél, ezért jobbnak láttam még aznap újra autóba ülni és elmenni a határig. Aznap éjfélig valószínűleg úgysem tudtam volna aludni, viszont ha csak másnap indultam volna otthonról, 3-kor kellett volna kábé indulnom. A határon éjszakázással legalább majd' 5 órát tudtam aludni. Így viszont otthon csak egy bő órát töltöttem, gyorsan kipakoltam a szennyest és berámoltam a Minibe a már korábban összekészített cuccokat. este 9:15-kor már úton is voltam Bristol felé. Éjfél előtt pedig már ágyban is voltam.

Persze nem indultunk el 6-kor... Már majdnem 7 óra volt, mire mindenki (8 Mini és egy szervíz autó) megérkezett és menetkész lett. Rozi férje Lóri nem tudott jönni, ezért Rozi beült mellém az útra, legalább lesz váltótárs, ha elálmosodnék. Ausztriában és Németországban is sokat és nagyon esett az eső, St. Pölten előtt tönkre is ment a gyújtáselosztóm, de ezt gyorsan kicserélte Laci egy parkolóban, így rövid pit stop után mehettünk is tovább. A keddi úticél Aschaffenburg volt, Frankfurt közelében. Este egy jó kis bajor sörházban fincsi vacsival zártuk a napot.

Szerdán egy rövidebb, 650km-es táv várt ránk Calais-ig. Késő délután meg is érkeztünk az F1 motelhez, így még arra is maradt időnk, hogy Linczyvel kimenjünk a dűnékre megenni egy pizzát, amit zárás után vettünk egy közeli pizzázóban.


Csütörtökön korán reggel átkompoztunk Doverbe, onnan pedig balra tarts, irány Bristol, az IMM helyszíne. 


Délután 3 felé érkeztünk meg az IMM-re, de olyan nagy volt a sor, hogy csak órák múlva jutottunk be. Ekkor még ragyogó napsütés és meleg volt. Mivel gyűltek a sötét fellegek, előreküldtünk pár embert, akik felállították a sátrakat az MCH-nak kijelölt területen. A megpróbáltatások elkezdődtek...

Innentől kezdve, azaz csütörtök estétől, gyakorlatilag az IMM végéig, vasárnap délutánig állandóan óriási szél fújt és nagyjából 5 percenként hatalmas eső is jött, hogy tutira ne legyen semmilyen szinten se komfortos a közérzetünk. A nagy szél mondjuk iszonyatosan hamar megszárította a cuccainkat, bár ennek sem volt túl nagy jelentősége, mert legkésőbb pár perc múlva újra teljesen eláztunk. Esőkabát föl, esőkabát le. Ezt játszottuk napokig. A legrosszabb a szombat volt, aznap annyira erős volt a szél, hogy sátrak repültek, Zsoltiék sátra tönkre is ment, többen elindultak haza, sokan szállást kerestek a környéken. Zsoltiék végül Gojó üresen maradt sátrába költöztek be, közülünk meg mindig őrködött valaki a sátraknál... 


Italian Job, az eredeti

Paddy Hopkirk



Rozival szombat délelőtt a viharos időjárás elől Bristol belvárosába menekültünk, hátha ott kevésbé érződik a szél. És igen, így is lett, sőt, amikor épp nem zuhogott az eső, akkor még a nap is kisütött. Így legalább pár dolgot sikerült is megnézni, pl. a város egyik védjegyét,a Clifton határában álló függőhidat, az SS Great Britain hajót és a local hero graffittis Banksy alkotását.








Vasárnap aztán késő délután elállt a szél és kisütött a nap. Sajnos csak pár órára, éjszaka újra esett, így végül hétfőn nem sikerült szárazon elcsomagolni a sátrakat.


Hétfőn fél 8-kor újra elindult a konvoj, a többiek hazafelé vették az irányt, én azonban csak egy héttel később megyek haza, így az IMM kijárata után kettéváltak útjaink.