2019. augusztus 20., kedd

Utrecht-Amsterdam-Dunakeszi

A péntek hajnali 4-es kompra volt jegyem Doverből Dunkirkbe. Az volt az elképzelésem, hogy este 10 órás indulással éjfél után fogok megérkezni Doverbe, majd ott kicsit alszok a kompra várva, meg aztán a kompon is és reggel folytatom az utam Utrecht felé. A 10 órás indulással nem is volt gond, sőt, kényelmes tempóban, egy biztonsági tankolás után egykor már a kikötőnél is voltam. Túljutottam az ellenőrzéseken, amikor a jegyet ellenőrizték. Azt mondták, vagy fel tudnak rakni a hajnali 2-es kompra, vagy ki kell menjek a kikötőből biztonsági okok miatt. Na, a nagy tervnek lőttek. Inkább nem mentem ki a kikötőből. Így viszont, szinte azonnal a kompon voltam, ahol az asztalok között le is feküdtem a hálózsákomban és szinte azonnal el is tudtam aludni, végigaludtam a két órás menetidőt. Még sötét volt, amikor megérkeztünk Dunkirkbe és jól is éreztem magam, ezért elindultam. Belgiumban egy benzinkútnál azonban aludtam egy pár órát, majd újult erővel folytattam az utat Utrecht felé. Kora délután volt mire megérkeztem Lis lakásához, aki azonban csak este 7-re volt várható munka után, ezért kicsit sétálgattam a környéken, meg a kocsit takarítottam, rámolgattam, rendezgettem.



Aztán megérkezett Lis is. Minivel elmentünk egy közeli parkba sétálni meg vacsizni, baconös-sajtos palacsintát ettünk. Másnap későn keltünk és mivel az idő is esőre állt, úgy döntöttünk, nem outdoor programot tervezünk, inkább valami múzeumba megyünk el. És ha már így alakult, akkor átvonatoztunk Amszterdamba és megnéztük a Rijksmuseum-ot.


Szombat délután 4-kor még Amszterdamban voltam, 5-kor pedig már úton Utrechtből hazafelé. Bár az első 100km-en eszméletlen nagy eső volt, jól ment a Mini és én is bírtam, így Würzburgot céloztam meg mai etapom végpontjának. Már közeledtem egy benzinkút felé, amikor egy útépítés miatti útszűkület és 60-as korlátozás alatt dadogni kezdett a motor. Kicsit megizzadtam az utolsó pár száz méteren, de végül beértem a benzinkúthoz. Tankoltam, mentem pár próbakört a parkolóban és úgy nézett ki, minden rendben volt. Csak nem kapott elég benyát? Na, mindegy, nem kockáztattam a továbbhaladást, a booking.com szerint úgysem volt normális szállás a környéken, így bevackoltam magam a kocsiba egy lakóautó takarásában. Másnap, vasárnap reggel 8-kor indultam tovább és pár tankolás után minden probléma nélkül este 7-re úgy értem haza, hogy már egy nagybevásárláson is túl voltam.

Szóval jövőre eddig kell eljönni?! (IMM2020)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése