2019. augusztus 13., kedd

Salisbury-Portsmouth-Winchester (nosztalgia túra: az első munkahely)

Reggeli után a közeli Salisbury felé vitt az utam, de nem ám sima városnézés volt a program, hanem a Janspeed műhely meglátogatása. A Janspeed fogalom a Minisek körében, a magyarországról kivándorolt Ódor János, a Mini-tunning pápa alapította a céget és bár Ódor Jani bácsi már rég nem dolgozik benne, az ma is működik és termeli a plusz lóerőket, nemcsak Miniknek.


A rövid látogatás és pár fénykép után, ha már úgyis a közelben jártam és a délutáni programig még úgyis rengeteg időm volt, elugrottam Portsmouthba. Első IBM-es ciklusomat egy itteni tréninggel kezdtem, el is mentem az akkori szállásom környékére, a történelmi kikötőhöz, ahol többek között az HMS Victory, Nelson admirális hajója is horgonyzik, na meg egy igazi bevásárlóközpont is van az újjáépített kikötőben. 15 év alatt ez utóbbi nagyon kiépült, illetve azóta (már rég) elkészült az akkor még csak félkész állapotban lévő Spinnaker Tower is. Mielőtt elhagytam volna Portsmouth-t, még elgurultam a régi IBM-es irodához is, ahol ma is működik egy IBM, igaz, már nem ugyanabban az épületben és az iroda-park is nagyon kiépült azóta, többek között az egyik IBM-es beszállítónak is van itt irodája.


IBM Portsmouth

Késő délután, munka után unokatesómat látogattam meg Winchester-ben, aki itt dolgozik. Ez régen királyi főváros volt, a monda szerint itt van a kerekasztalnak helyet adó great hall és Jane Austen is itt élt. Egy pubban megvacsoráztunk, aztán kicsit körbejártuk a várost. Jó helynek tűnik.


Jane Austen háza


kerekasztal

Mivel még nem volt késő, amikor elbúcsúztunk egymástól az unokatesómmal, gondoltam, elindulok Gaydon felé, ahol holnap a British Motor Museum-ot szeretném meglátogatni. Az autópálya elvitt Basingstoke mellett, ahol egy másik IBM-es beszállító fiókja van. Komolyan, ha hazamegyek, a mai napot átírom munkanapnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése