(D)over

Utolsó IMM-es napunk a vasárnap volt. Reggel kicsekkoltunk a szállásról, elmentünk az IMM-re, lebontottuk a "klubsátrat", aztán még nézelődtünk kicsit. Próbáltunk a másfél napos egybefüggő utazás előtt (Westport-Calais) kicsit még aludni is a napon, de csak mérsékelten sikerült.

@ IMM, Westport House

Vasárnap este 7 után indultunk végül hazafelé az IMM-ről és valamivel éjfél előtt értünk Dublinba a komphoz. Kapunyitásig sikerült pár percet szundikálni, de aztán mehettünk a hajóra. A fedélzeten kiválasztottunk egy csendesnek ígérkező kanapésort, de nyilván egy sokgyerekes ír családnak is az tetszett meg, a gyerekek pedig ezen a hajnali órán is folyamatosan rohangásztak és kiabáltak, az öreglány meg még talán náluk is hangosabban beszélt. Szóval, arrébb költöztünk. Ott aztán sikerült aludni kikötésig, azaz majdnem 3 órát. Reggel 6-kor már lent is voltunk a hajóról, újra Wales-ben. Várt ránk 670 km Doverig. Szerencsések voltunk, a vártnál simább utunk volt, így még hamarabb is odaértünk a tervezettnél, így egy korábbi kompra is át tudtak rakni minket, a 16:50-es helyett a 15:15-össel hagytuk el Dovert. Calais-ban már nem akartunk továbbmenni, kinéztünk egy régi Etap hotelt és kivettünk két szobát. A vicces, hogy amikor bekanyarodtunk a szálloda elé, vagy 50 rendőrautó fogadott meg gépfegyveres rendőrök. Kiderült, itt vannak elszállásolva a migránshelyzet miatt idevezényelt rendőrök. Este biztonságban éreztük az autókat a parkolóban...

a 110-es sorban... @ Dover

Végre aludtunk. Kedden 8-ra terveztük az indulást és csak negyed órát csúsztunk! Utána viszont olyan jól haladtunk, hogy az előirányzott 800km (Nürnbergig) helyett, majd ezret mentünk (Regensburg után volt a szállásunk). Egy baromi jó BBQ vacsora és egy korsó hideg csapolt kóla zárta a napot.

Szerdára így már csak alig 600km maradt, így kényelmesen mentünk tovább, a magyar határon még egyet ebédeltünk is. Aztán 5-re megérkeztünk Budafokra. Innen viszont jött a neheze: az M0-áson baleset volt, 10km-es torlódással, így inkább a városon keresztül indultam, másfél óra alatt haza is értem... Végül, összesen kb. 5000 km-t autóztunk a másfél hét alatt.

A hazaút több szempontból is visszaút volt az IMM-ről, hiszen az utunk több korábbi IMM helyszíne mellett vitt el, így olyan volt, mintha nem is egy IMM-ről jöttünk volna vissza. Sorrendben ezek voltak, amin már én is részt vettem: Longbridge/Birmingham (2009), Maidstone/Kent (2014), Lommel/Belgium (2016), Neumarkt/Németo. (2010). Hát, mondjuk, ez volt eddig a legmesszebb nekem...

Kezdődik a vége

Azt mondják, a magyaroknál csak írek élnek többen külföldön. Hát, ja, kellett a hely a magyaroknak... Ma kétszer is magyarokba botlottunk a városban. Először a főtéren hajtottunk éppen keresztül, amikor ránk kiabáltak, hogy "helló, magyarok!". Jó, ők mondjuk valószínűleg turisták voltak, mert holnap már nem tudtak volna bejönni az IMM-re, amikor pedig a nyilvános nap van. Aztán, a tengerparti részen parkoltunk le épp egy magyar család előtt, akik a gyerekekkel hintáztak a játszótéren. Ők viszont full itt élnek.

Westport, parti sétány (háttérben jobbra a Croagh Patrick felhőben)

Amúgy a napot egy nagy közös reggelizéssel kezdtük Westportban. Tegnap este megérkezett a másik magyar csapat is, szintén két Minivel, aztán úgy gondoltuk, remek ötlet, ha közösen elmegyünk reggel egy helyi étkezdébe full Irish breakfast-et enni. Mákunk volt (na meg tojás, bab, bacon, véreshurka, kolbász, toast), mert kábé negyed órával érkezésünk után teljesen megtelt az addig elég üres étterem. Nyilván, nem véletlenül ajánlották ezt a helyet, amikor kérdezősködtem, hol lehetne jót reggelizni.

A nap hátralévő részét az IMM-en és kis városnézéssel töltöttük (lásd fent.) 

Holnap este hazaindulunk, netünk sem lesz valószínűleg napokig, így most zárom soraim egy időre. 

Welcome IMM, goodbye IMM. See you next year in Portugal

 

Merre? Arra! Connamera

Ma újra kettéváltak útjaink, Laci inkább az IMM és az ott rejtőző kincsek ígéretétől hajtva Westport felé indult a közös reggeli után, én viszont újabb felfedezőutat tettem a környéken. Ma a Connamera méltán (h)íres országútjait jártam be. A GPS-nek célként Roundstone nevű halászfalut adtam meg, de erről az útról tényleg elmondható, hogy nem a cél, hanem az utazás maga volt a lényeg. Még esőben is. Itt már birkák szaladgáltak az úton, meg minden.

egy fjord

a pamut termékek színezése már a legelőkön elkezdődik, ebből valószínűleg Barcelona sál készül majd...

Roundstone

Roundstone-ból Clifden felé vettem az irányt, a cél pedig az elhagyatott Clifden Castle volt a Sky Road-on. Ez gyakorlatilag egy "scenic route", azaz jó a kilátás, érdemes rajta végigmenni. Egy kiszélesedésnél leparkoltam a Minit, majd besétáltam a régen jobb (és rosszabb) időket is megélt hajdani kastélyhoz. Most tehenek legelnek előtte.

birkák az esőben

Az éles szeműek még egy világítótornyot is felfedezhetnek a képen

úgy néz, mintha kicsit morci lenne, pedig nem volt az

Délután kettő után értem vissza Westportba, leparkoltam, pont ott sétáltak Laciék. Gyorsan végigjártuk az ajándékboltokat - nem viszek senkinek semmit :-) - felderítettük a holnapi Irish breakfast helyszínét, majd bementünk az IMM-re. Még tegnap a városban pont mellettünk állt meg pár angol Minis szerelni, mikor kiderült, hogy enyém az a Mini, ami mellett álltunk, mondta a csávó, hogy valamikor egy korábbi IMM-en csinált a kocsim elejéről egy fotót és most az borítja a szobája falát. :-)

Westport

ez sem az Abbey road

Ezért jöttünk - IMM

Tegnap este csak alig 50 km-re szálltunk meg Westporttól, az IMM helyszínétől, így ma már nem kellett rohanni, az IMM elvileg csak délben nyitotta kapuit. Mi persze még ezt az 50 km-t is két részletben tettük meg, mert útközben beugrottunk Turlough-ba megnézni egy másik kerek tornyot. És mivel nem siettünk, nem is a főutat választottuk.

Végül valamivel dél előtt érkeztünk Westport-ba. Idén nem folytatódott a sorminta, tavalyelőtt és tavaly is első voltam az IMM-en, idén ez nem így volt. Igaz, nem is volt cél. Ahogy két éve és tavaly sem, mégis úgy alakult. Az IMM egyébként egy kastélyszerű parkjában van, nagyon jól néz ki.

IMM @ Westport House

A szállásunk a következő három napra pedig Westporttól nyugatra, a Croagh Patrich (Szent Patrik-hegy) lábánál, egy szigeten van. Kábé ezt látjuk a kapuból: 

 

A Croagh Patrick lankái, a csúcs "jobbra" van még

Magyarul, ha lehet, please – Észak Dél felé

Amit ma megtehetsz, ne halaszd honlapra, pedig most itt van, Ti is olvashatjátok. A kedden másnapra (mára) halasztott Dunluce vár megtekintésével kezdtük a szerdai programot. Még fél óra volt nyitásig mire odaértünk, így kicsit körbejártuk és újszülött borjúkat szelídítettünk. A vár nagyon jól néz ki, nem csoda, hogy soha nem sikerült bevenni. A kasszánál dupla meglepetés várt, először is a pénztáros családi jegyet adott nekünk, mert az úgy olcsóbb, plusz, mivel magyarok vagyunk, előkotort egy magyar nyelvű tájékoztatót is nekünk.

messze a háttérben a Giant's Causeway sziklái láthatóak

Az északi látványosságoktól most visszafelé várt ránk egy jó három órás út a következő tervezett megállóig. Az első részen annyi körforgalom volt és annyira sűrűn, hogy kábé olyan érzésem volt, mintha az út felét körforgalomban tettük volna meg. Aztán végre átértünk Írországba és normalizálódott (normannizálódott?) a helyzet. Közben eltekert mellettünk az ír kerékpáros körverseny mezőnye is.

Vár után kastély volt soron, már a sziget nyugati partvidékén. A Parke’s Castle egy helyes kis kastélyocska egy tó partján. Az üzembentartók mindenféle módon elnézést kértek tőlünk, hogy épp felújítási munkálatok zajlanak, de legalább ingyen látogatható volt. Mikor kiderült, hogy Magyarországról jöttünk, előszedték a magyar nyelvű tájékoztatót…

Ezután visszaugrottunk az időben és az alig 20 km-re fekvő megalitikus temetőrendszerhez, a Carrowmore-i sírokhoz mentünk. Már meg sem lepődtünk a magyar nyelvű tájékoztatón. Na, itt tényleg úgy éreztem, hogy „na, ilyennek képzeltem Írországot”. Lankás, zöldellő, füves dombok, dolmenek, kék ég és szürkés felhők. Giccses, mi? Nem baj, nekem bejött.

Egy órányira volt a szállásunk, ahol Laciék inkább lepihentek kicsit, én pedig elugrottam a közeli és romos Rosserk apátsághoz, ami nem is apátság, de itt mindenki így hívja.

Óriások nyomában – Észak-Észak-Írország

Mivel egyikünk sem túl nagy South Park rajongó, ezért Dublinból nem délnek Kil(l)kenny felé, hanem észak, pontosabban Észak-Írország, még pontosabban annak is legészakibb része felé indultunk. A hétfő estét, és őszintén szólva, már a délután nagy részét is alig harminc kilométerre Dublintól töltöttük egy remek kis panzióban. A két napos fáradtság Laciékat teljesen kiütötte, ők kábé végig aludtak délutántól reggelig. Én próbáltam egyedül felderíteni a kisvárost (aka falu), ami gyakorlatilag abból állt, hogy átmentem a szemközti kisboltba. Amikor ezen is túl voltam, gondoltam, beugrom a pubba vacsorázni. Így legalább a falu lakosainak nagy részét is megismerhettem.

Kedden aztán tényleg útra keltünk az északi körre. Első állomásunk Dromiskin volt, ahol megnéztük a tipikus ír építmény, az ún. kerek torony egy remek példányát. Nagyon jól nézett ki, és itt már tényleg előjöttek az ír klisék a képeken.

Jó három órás autókázás után értük el az északi partrészt, ahol először óriási bátorságról tanúbizonyságot téve átkeltünk egy kötélhídon, ami jó 30 méterrel a tenger felett, két szikla között van kifeszítve. Eredetileg lazachalászok használták. Ők mondjuk most is használják, bár valószínűleg a belépőből (hídpénz) származó bevétel sem kevés ma már. Mi Lacival még pingvint is láttunk egy alattunk elterülő sziklaszirten, bár a madarászok biztos máshogy neveznék őket.

10 emelet a lábam alatt

A hídtól a parkolóhoz sétálva elkezdett esni az eső, így kicsit megijedtünk, hogy mi lesz így a következő programmal, az innen csak pár perc autókázásra található Giant’s Causeway-jel. De szerencsére, mire odaértünk, az eső is elállt. Így aztán semmi akadálya nem volt annak, hogy az óriások lábnyomait követve mi is végigjárjuk ezt az egyedi sziklaformációt. Baromi érdekes, hogy ezen a viszonylag kis részen miként alakulhatott ennyire különlegesen a sziklák formája. Némelyik, szinte tökéletes hatszögű hasáb. A képek nem is adják vissza igazán azt a hangulatot, amit ezek az emberből kiváltanak.

Az este hátralévő részébe már nem akartuk belezsúfolni Dunluce várát, inkább elkezdtünk szállást keresni. Elég drágának tűntek, de végül a mobilneten keresztül találtam egy nagyon jó kis apartman házat a közelben, amit gyorsan le is foglaltunk. A címet azonban nem nagyon találtuk, de szerencsére a falu benzinkútján, ami a bolt is volt egyben, az egyik vásárló felajánlotta, hogy elvezet minket a házhoz. Így még az is belefért, hogy mi is elmenjünk egy közeli boltba és be is tudjunk vásárolni reggelire zárás előtt. Utánunk leoltották a villanyt és leengedték a redőnyt.