Mert ott van!: Guinness? Rekord?

Egyik sem. Hogy mi? Hát, a címben szereplő kérdésekre a válasz. Mi van?

Na, kezdjük az elején. Ott hagytuk abba, hogy hajnalban megérkezett a kompunk Dublinba, mi pedig egy már hajnalban is nyitva lévő kávézóban vártuk a reggelt, a Guinness sörfőzde közelében. Persze, az első élő ember, akivel találkoztunk, pontosabban, aki reggeli kocogása közben belénk futott, egy ír minis volt, mondta is futtában, hogy „see you in Westport!”. Ott lesz ugyanis csütörtöktől a világtalálkozó, amiért tulajdonképpen mi is jöttünk. De ne kanyarodjunk el. Szóval, vártunk. Ettünk finom péksütiket, élesítettem a blogot, aztán vártunk. A taktika az lett volna, hogy először a sörfőzdét látogatjuk meg, hogy Laci nyugodtan felhör-pint-hesse a látogatás végén alanyi jogon járó sört, amit aztán a városnézés alatt jól ki is jár magából. De még mindig baromi messze volt a nyitás ideje, így Laciék inkább azt javasolták, hogy nézzük meg a várost először és utána meglátjuk, mi lesz a sörházzal. Fel is kerekedtünk, mint az egyszeri söröshordó. Szépen sorban végigjártuk az általam kinézett látványosságokat és tulajdonképpen az egész belvárost. És itt el is érkeztünk a címben szereplő második kérdéshez. Szóval, nem rekord, legalábbis nagyságát tekintve nem. Dublin meglehetősen kis város. A főbbnek kinézett látnivalók egy jó kis gyaloglással egy nap alatt simán bejárhatóak. Oké, tudom, Dublinnak nem a templomok adják a fő vonzerejét. Illetve, valami egészen másnak a templomai. És valóban, pub az van bőven. Szépek is, biztos jók is, de mi nem vagyunk az a kocsmajárós társaság, így maradtak az egyéb látványosságok. Mondjuk, az furi, hogy pont itt nincs egy rendes vár, amikor teli van az ország szebbnél szebb várral. A dublini vár inkább hasonlít egy középkori IKEA-ra, abból az időkből, amikor még nem dőlt el, hogy csak kék és sárga lesz a homlokzatuk. Anitáék már eléggé el voltak fáradva, mire visszaértünk a Guinness sörfőzdéhez, így végül a meglehetősen borsosnak tűnő 20 Eurós belépő inkább a két nap kialvatlanság után csalogatóan hívó zuhany és puha ágy irányába terelte őket. Én rendesen tudtam aludni a kompon, így kevésbé voltam fáradt, de egyedül nekem sem volt kedvem megnézni egy sörfőzde bemutatóját egy „ingyen” sörrel a végén, így aztán ez most kimaradt. A Guinness gyárat azért még jól körbejártuk. Persze, főleg azért mert a túloldalán parkoltunk a Minikkel.