39-41. nap, Olkhon-sziget, Bajkál-tó

(Kicsit updateltem az előző bejegyzéseket pár képpel.)

Mivel a házinéni Irkutszkban csak oroszul és németül tudott, még segítettem az ausztráloknak a formaságok elintézésében, majd együtt elmentünk a „marshrutka-pályaudvarra” a piachoz. Ők a Listvjankába induló kisbuszra, én pedig a Khuzsir-ba, az Olkhon-szigetre indulóra szálltam fel. Az út mellett, Mongóliával ellentétben, ahol a buddhizmus a fő vallás, az ovoo-kat (tudjátok, a kőkupacok) itt felváltották a sámánizmus „totemoszlopai”. Amúgy majdnem ugyanúgy néznek ki, mert itt is szinte ugyanazokat a színeket és „sálakat” használják. Körülbelül 4 óra alatt értünk a komphoz, ami gyakorlatilag azonnal indult is. Az utolsó pár kilométeren a szárazföldön, ill. a szigeten, csak, hogy el ne szokjak tőle, természetesen nem volt aszfaltos út. A szigeten aztán el is hagytuk az egyik kerekünket. Szerencsére csak a pótkereket. A sok rázkódástól meglazulhatott a tartócsavar és leesett a kocsi alól. A sziget legnagyobb városában a legismertebb hostelben szálltam meg. Nem is igazából hostel ez, inkább valami üdülőfalura emlékeztet, annyi ház, fürdő, miegymás van. Viszont tényleg minden hátizsákos itt száll meg, akinek jut hely, így természetesen én is itt próbálkoztam egyből. És mivel már nyár vége van lassan, kevesebb a turista, jutott is hely. Bár otthon az 1000 útnál azt mondták, amikor visszajövök Oroszországba nem kell újra regisztrálnom, mivel eddig itt mindenhol mindenki mást mondott erről, a biztonság kedvéért azért regisztráltattam magam. Vagy mégsem. Tegnap (néha kicsit belebonyolódok, mert tegnap írtam, amikor még ma volt és ma meg holnap) este ugyanis kiderült, hogy nem tudták elintézni, mert zárva volt a posta, ahol regisztrálni lehet…

   

Sámán-szikla, Khuzsir, Olkhon

Sámán-szikla, Khuzsir, Olkhon

Olkhon, Kis-tenger

Olkhon

Szóval, tegnap elmentem egy egynapos terepjárós/buszos (tudjátok, a Gaz, na) kirándulásra a sziget északi részére, egészen a csücskéig (Cape Khoboj). Elég vegyes volt a társaság, fiatalok és idősek, oroszok és külföldiek is voltak. Legjobban az ebédnél látszott meg a különbség a csoportok között. Valahogy ösztönösen külön ültek le a fiatalok, az idősebbek és az oroszok. Bár kissé felhősen indult a nap, azért majdnem mindenhol sütött egy kicsit a nap, ahol megálltunk nézelődni. Érdekes ez a sziget. Vannak sűrű fenyvesei, zöld rétjei, meg sivatagos dűnéi. Meg persze egy csomó szikla, ahogy az egy jó szigethez illik.

Khoboj-fok, Olkhon

random szikla, Olkhon

random szikla, Olkhon

Khoboj-fok a másik oldalról, Olkhon

Recap: I took a marshrutka from Irkutsk to Olkhon island, which dropped me near the best known hostel of the island, Nikita’s. There are no paved roads on the island, so it was almost like being in Mongolia, again. On the next day I went on a tour to the Northern part of Olkhon with a pretty international group of people of all age. Although the day started rainy and cloudy we had at least a little bit of sunshine everywhere we stopped. The island is kind of interesting, having thick pine forests, lots of green gras fields, sand dunes like in the desert and rocks all around, of course. Nice here.

38. nap, Ulan-Ude & vonaton

Tegnap délelőtt megnéztem Ulan-Ude fő nevezetességeit (Lenin-fej, egy-két templom, vásárcsarnok), majd délre már az állomáson is voltam. Míg 3 ausztrállal a vonatra vártunk, ami Irkutszkba vitt minket, megvettem a jegyem Irkutszkból Kazan-ba, ill. Kazan-ból Szentpétervárra. Az út Irkutszkig nagyrészt a Bajkál-tó mellett ment és szerencsére az idő is jó volt, így láttunk is szép részeket.

Este 9 volt, mire Irkustzkba értünk. Az előre kinézett hostelben nem volt már hely, de másikban sem, így egy magánszállást találtak nekünk. Mikor elfoglaltuk a lakást és bekapcsoltam a telefonom egy sms fogadott két svájci sráctól, akikkel még Törökországban, az iráni határnál találkoztam májusban, hogy ők is éppen Irkutszkban vannak. El is mentünk "sörözni" gyorsan. Eddig facebook-on leveleztünk, hogy ki merre jár, de mivel nem egyszerre volt netünk, nem jött össze eddig a találka, pedig már Tomszkban is voltunk egyszerre. Most is csak azért, mert egy nappal többet kellett várniuk a mongol vízumra.

  

versenyezzünk, Ulan-Ude

Ulan-Ude

Dogubayazit, Törökország, 2011. május - Irkutszk, Oroszország, 2011.augusztus

Ma elutazom Olkhon szigetére három napra, aztán három napos vonatút vár rám Kazan-ba. Megpróbálok addig még jelentkezni.


Recap: After visiting the major sights of Ulan-Ude I took the train with 3 Australian guys to Irkutsk all along the shores of Lake Baikal. In Irkutsk I met two Swiss boys traveling with an old minibus I already met once in Turkey in May (facebook rules). Now I'll go to Olkhon island for 3 days and then a 3-days train ride is waiting for me from Irkutsk to Kazan.

37. nap, UB-UU

Íme, újra itt vagyok Oroszországban. Mondhatnám, hogy nem is nagyon történt semmi, csak ültem a buszon, de ez nem lenne teljesen igaz.

Ulánbátorba két héttel ezelőtt a felkelő nappal érkeztünk és most ugyanúgy egy hűvös hajnalon hagytam el a várost. Meg volt a maga hangulata az egésznek. Egészen addig, amíg… a buszomba bele nem hajtott egy autós… Két nap, két karambol. Azt hiszem, az az 50 tögrög és pár cukorka, amit áldozatként egy-egy ovoo-n hagytam nem tartott ki végig. Pedig én mindent megtettem, még buddhista „sálakat” is vettem.

Na, de vissza a buszhoz. Szerencsére nem volt tele, ezért két hely is jutott, így bőven volt hely kinyújtani a lábam. Viszont, amit a helyiek (főleg mongolok és burját oroszok utaztak) műveltek a szabad helyek elfoglalásakor, az komoly esettanulmánynak is beillett volna. Mindenesetre kívülről vicces volt. A határ az ideúthoz képest egy röpke pillanat volt. Bár a mongol oldalon megálltunk egy étteremnél Sukhbataar-ban, amit már persze úgy ismeretem, mint a tenyeremet, a közúti határátkelőnél minden flottul ment. Mindenki szépen leszedte a cuccát, besétált az ellenőrzésre, visszaszálltunk, megint jöttek és ellenőriztek, majd ugyanez még egyszer az orosz oldalon. Viszont legalább egy óra alatt mindennel végeztünk. Végül összesen 12 óra alatt értünk Ulan-Ude (UU) városába, ahol megint egy órával előrébb járnak, mint Mongóliában. Itt most Bp + 7, ill. ami ennél sokkal fontosabb, Moszkva + 5 óra van. Meg a világ legnagyobb Lenin-feje. Már láttam is. De holnap még alaposabban szemügyre veszem. Ma ugyanis inkább elmentem a pályaudvarra és megvettem a jegyem Irkutszkba. Holnap délután indulok és este már elvileg ott is leszek.

az első dolog, amit láttam Ulan-Udéban:
a világ legnagyobb Lenin-feje

Recap: Back in the USSR! My bus to Ulan-Ude had an accident in UB again. I think, the 50 tögrögs and the few candies I left at the ovoos in the Gobi  offering the gods in exchange for getting me a safe trip  have not lasted long enough… At the end, the bus trip to Russia turned out to be a good choice, though. With only an hour of waiting at the border, we arrived in Ulan-Ude 12 hours after departing in UB. Getting off the bus I was already facing the world’s largest Lenin-head. And I already bought my train ticket to Irkutsk for tomorrow afternoon.

35-36. nap, Ulánbátor & Boghd Khaan Uul Strictly Protected Area (Mandshir Khiid)

Már a naptár sem segít. Az előző bejegyzéseknél nem néztem a táblázatomra és máris rosszat írtam. Ezt most javítottam.

Miután visszatértünk a Karakorum-túráról már-már rutinszerűen foglaltam el a szomszéd lépcsőházban lévő apartmanban az ágyam. „Same room, same bed” szólt Mr. Kim, a főnök. És ha már így alakult, úgy gondoltam, épp ideje enni valamit. Kinéztem egy kifőzdét a szomszéd utcában. Elég olcsó volt, és mivel már úgyis hiányzott a káposztaleves meg a birkahús, hát tökéletes választás volt a menü: káposztaleves, birkás buuz és valami más birkahússal töltött lepény, káposztasaláta, Fanta és valami cukorka. Még úgyis volt egy teljes napom, amit a wc-n tölthettem volna. De nem kellett. Este kimentem még a Sukhbaatar térre nézelődni meg esti képet csinálni, majd én is nyugovóra tértem.

Dzsingisz kán, UB

mongol menü, UB

Sukhbaatar-tér, UB

Ma magamnak szerveztem túrát az 50km-re lévő szigorúan védett területre, ill. pontosabban az ezen belül található kolostorromokhoz. A térképen bejelölt buszmegálló helyén egy nagy építési terület volt. Már kezdtem kétségbe esni (na jó, nem is), mikor egy kapualjban megláttam egy kisbuszt. Az ment Zuunmod-ba. A reggel 8-as buszt pont elértem, már éppen azon tűnődtem, hogy mennyire olajozottan megy minden, mikor persze, karambolozott a busz. Nem volt nagy csattanás, de pont elég, hogy ne tudjunk továbbmenni. Vissza a „buszpályaudvarra”, első kisbuszba be, fél órával később már újra úton voltunk. UB-ból kifelé végig rendőrök sorakoztak az út mellett. Mivel, amikor letértünk a főútról még mindig ott voltak, úgy gondoltam, biztos miattam van, de aztán mégsem. Valami hivatalos küldöttség táborozott az egyik dombon. Zuunmod-ban fogtam egy taxit a maradék pár kilométerre a nemzeti parkig. A park bejáratánál az őr megpróbált 5000 tögrög-öt kérni, de rutinosan megnéztem a belépőt, amin csak 2000 volt, így inkább szépen visszaadott háromezret az ötezresemből… A taxis csak röhögött.

A kolostort természetesen, mint majd’ mindet az országban, a szovjetek lerombolták a ’30-as években, itt is csak egy épületet építettek újjá, a többi most is romokban hever. Viszont a romok fölött magasodó hegyen van egy csomó buddhista sziklafestmény meg sziklafaragás. És ha még ez sem elég, még feljebb lehet mászni. És túráztam egy pár órát. A hegy túloldalán sűrű fenyőerdő fogadott. Visszaereszkedve a bejárathoz már csak azon kellett agyalnom, hogy miként fogok visszajutni Zuunmodba. Mivel Mongóliában minden autó taxi, ezért próba szerencse alapon, az első elinduló autót lestoppoltam, ami történetesen egy Hummer volt. És a legjobb az egészben, hogy kiderült, koreaiak, ezért még fizetnem sem kellett a fuvarért.

Mandshir Khiid

sziklarajz, Mandshir Khiid

Boghd Khaan Uul Strictly Protected Area

A közlekedés egyébként (persze, főleg UB-ban) eléggé kaotikus. Biztos van valami kresz, de nem hiszem, hogy valaki is idézni tudna belőle. Az, hogy a gyalogosnak zöld a lámpa, nagyjából annyira érdekel bárkit is, mint hogy hány levele van a velem szemben lévő fának. (Ne is mondja senki, hogy őt érdekli, nem fogom megszámolni!) Ezért aztán leginkább nincs, vagy nem működik a gyalogos lámpa. Néha egy-egy rendőr próbál valami rendet teremteni, de kevés sikerrel. A sávok számát gyakorlatilag az autók aktuális szélességének összege határozza meg. Persze, ez sem mindig párhuzamos. Ide-oda cikáznak. És mindenki dudál, aminek így aztán semmi értelme. De legalább vannak szórakoztató szólamok.

Holnap reggel indulok vissza Oroszországba. Mongólia szuper hely! Most pedig megyek, levásárolom és leeszem a maradék tögrögöm.

Recap: Coming back from the Karakorum tour with not eating any cabbage soup, I kind of felt like I want to have one. So I picked a local eatery around the corner and had a meal of cabbage soup and lamb dumplings. Hey, I still had a full day to sit on the toilet. No need for this, I planned  for my last full day in Mongolia a one day excursion to the Boghd Khaan Uul Strictly Protected Area (basically, a national park) about 50km from UB. My bus to Zuunmod (village close to the park) crashed with another car in UB, so I had to change for another mini bus. No surprise, given the chaotic traffic in UB. I took a taxi (regular cars willing to give you a lift) from the village to the park. Here I visited the ruins of the monastery Mandshir Khiid, which had been again destroyed by the Soviets in the ’30s. Here I also had the chance the go trekking for a few hours. I also saw some rock paintings along my path. Going back to Zuunmod village from the monastery I hitched a Hummer. And the best part of the story, they were Koreans, so I did not even have to pay for the lift. After spending my last tögrögs I finished the day and my stay in Mongolia with Korean food and my daily coke (cheers, Tom) at the top of the State Department Store. See you in Russia.

33-34. nap, Kharkhorin (Karakorum) – Mini Gobi

Újabb túrára indultam hát. Ezúttal csak ketten mentünk egy görög sráccal, ill. a sofőrrel, aki nem nagyon beszél angolul, de legalább főzni sem próbál, így a káposztalevest most megússzuk. Na, nem mintha gond lett volna vele, de azért, ugye, jóból is megárt a sok.

Első nap majd’ 6 óra autózás után értünk Karakorumba, a birodalom régi fővárosába. A város rég eltűnt, már 300 éve is annak romjain építették meg a most is nagyjából látható templomot/kolostort. Ez viszont baromi jól néz ki. Gyakorlatilag én ezért fizettem be erre a túrára és hát nem kellett csalódnom. Mielőtt jól körbejártuk volna Jiannis-szal, egy helyi kifőzdében rendelt nekünk a sofőr kaját. Nyilván, nem a legdrágábban és nem a legdrágábbat. Valami leves volt birkahússal meg valami birkahússal töltött péksütemény. Nekem ízlett, de eléggé laktató, nehéz volt. A görög srác viszont teljesen ki volt tőle, nem szereti a birkát… Egy görög, aki nem szereti a birkahúst… Ki hallott már ilyet!? Már a „Bazi nagy görög lagzi” óta is tudhatjuk, hogy márpedig arrafelé az a menő. Na, mindegy is. Egy kóla mindesetre sokat segített az emésztésen. (Ha már kóla, képzeljétek, Mongóliában nem lehet dobozos kólát kapni. Mármint mongolt, csak hongkongi importot. Most kénytelen leszek valami üveget hazavinni.) A sofőrünk pedig, mondjuk úgy, eléggé természetes módon étkezik. Ha akarnék se tudnék úgy csámcsogni, ahogy ő tud. De egyéb olyan dolgokra is képes, ami nem feltétlenül belépő az angol királyi udvarba. De ez nem is baj, most ő van otthon, ez Mongólia.

Karakorum, Mongolia

Karakorum, Mongolia

Karakorum, Mongolia

A vacsorát már attól a családtól kaptuk, akiknél az éjszakát töltöttük. Pont időben végeztünk, hogy visszaérjük Erdene Zuu-hoz (a kolostor) naplementére. Gyorsan lementettem a képeim a laptopra, mert „kifogyott” az újabb pár memóriakártya, így helyet kellett csinálnom. Közben pedig az új kedvenc zenéimmel ismerkedtem. Szerencsére feltöltöttem az aksit indulás előtt, mert áram, ugye, nincs.

Karakorum, Mongolia

ovoo Karakorum közelében, Mongolia

Karakorum, Mongolia

Másnap reggel, több, mint 10 óra alvás után, reggel fél 9-kor keltünk. Gyorsan megreggeliztünk, aztán megnéztük a helytörténeti múzeumot. Nem nagy, viszont nagyon tetszetős. Utána rögtön el is indultunk visszafelé a homokdűnék felé (mini Góbi), amik mellett már idefelé is eljöttünk. A másnap délutánt és estét itt töltöttük. Itt megint tevegeltem egy kicsit (benne volt a programban). Az előző jobban tetszett, sokkal ápoltabbak voltak a tevék, ráadásul Jiannis tevéjének refluxa lehetett, és hát, rég moshatott fogat. Mire visszaértünk a tevegelésből el is eredt az eső. És esett rendesen. Így kora este már csak egy kis sétához maradt kedvünk a közeli láphoz. Eddig tónak neveztük, de rájöttem, hogy ez azért erős túlzás. Ekkor olyat láttam, amit még nem sűrűn ezelőtt. Egy teve két lábra állt és úgy evett a fák lombjaiban. Remélem, látszik valami a kis képen, eléggé messze volt. Az eső előhozott egy csomó békát. Két nagy és több kicsi a mi gerünkben is volt.

mini Gobi

mini Gobi

mini Gobi

Recap: Since everyone left by now, I was up to another tour. This time to Kharkhorin or as many may know: Karakorum, the ancient capital of the great empire. It was worth the trip. I really liked the setting and the monastery. Because there were just the two of us with a Greek guy plus the driver, we had lunch in a cheap restaurant by the Karakorum sights. After dinner at the camp, we just made it back to the monastery for the sunset. The next day we went to some sand dunes called mini Gobi. This was not at all as exciting as the real one. Well, the company was not the same, either. And imagine, it was raining again. Have you ever seen a camel standing on its backfeet and eating from a tree? Hope, you see it in the last pic.

29-32. nap, Ulánbátor (UB)

Az egyheti káposztaleves után a csapat nagy része valami „nagyon nyugati” kaját akart enni visszaérkezésünk estéjén, így egy közeli hamburgerezőbe mentünk. Persze, nem McDonald’s-ba, mert az itt nincs. Semmi ilyesmi nincs errefelé. Viszont kumisz az van. El is felejtettem a múltkor mondani, hogy ilyeneket is kipróbáltunk az út folyamán. Most mondhatnám, hogy jó volt, de csak azért, mert divatos minden exotikumra azt mondani, hogy jó, nem fogom. Mert nem volt finom. A sajt egy fokkal jobb volt, az viszont olyan kemény volt, hogy alig lehet elrágni. Ezt egyébként szinte kekszként ették a helyiek, meglehetősen gyorsan. Hiába, ők ilyen fogakkal születtek. Na, de már újra UB-ban vagyunk, úgyhogy újra ON.

Tegnapelőtt Tommal és Christy-vel buszra szálltunk és elmentünk a város déli oldalán fekvő domb tetején kialakított szovjet típusú emlékműhöz (Zaisan), ahonnan remek kilátás nyílt a városra. Itt még egy második világháborút megjárt szovjet tank is ki van állítva, a talapzatán pedig fel van rajzolva az útvonala a háború során. Visszafelé, de már a belvárosban egy olasz étteremben ebédeltünk. Úgy látszik, még mindig nem hiányzott a káposzta… Este aztán a németekkel, Meg-gel (egy amerikai lány a „másik kocsiból”, neki ez volt az utolsó estéje, éjszaka hazarepült) és Lis-zel elmentünk a Mongolian BBQ étterembe. Majd Pesten is ki kell egyszer próbálni.

Zaisan memorial, UB

Zaisan memorial, UB

traffic light, UB

Tegnap, miután hajnalok hajnalán elköszöntünk Sabrinától és Jantól, meg pár sráctól a másik kocsiból, Lis-zel az első nap meglátogatott kolostornál kezdtük a napot, úgymond szuvenírnézőben. Délután aztán csatlakozott hozzánk Christy és Tom és elmentünk a Boghd Khaan téli palotájába és az ott berendezett múzeumba. Mivel Tomnak nagyon tetszett az a selyem, amit vettem, és amit amúgy mindenhol látni az út szélén fákon, ovoo-kon, stb., ezért aztán innen újra a kolostorhoz buszoztunk... A változatosság kedvéért tegnap egy indiai étteremben vacsoráztunk.

maga Dzsingisz kán, UB

Boghd Kán téli palotája, UB

múzeum, téli palota, UB

Ma reggel aztán Tom és Christy is visszautazott Koreába, így ketten maradtunk a csapatból Lis-zel. Ő holnap hajnalban repül haza. Délelőtt megnéztük a dinoszauruszokat a természettudományi múzeumban, ha már egyszer nem találtunk a sivatagban magunknak. Aztán elváltak útjaink. Én elindultam a buszpályaudvarra megvenni a buszjegyem vissza Oroszországba. 24-én indulok Ulan-Udéba. Holnaptól három napig megint hálózatmentes napok jönnek, ezúttal Karakorum-ba, a régi fővárosba megyek egy kisebb csoporttal. De újra egyedül.

Lis, én, Christy, Tom

Chojin kolostor, UB

Recap: After a week of cabbage soups we somehow felt eating totally Western style food, so we ended up in a Burger restaurant the evening we came back from the tour. The day before yesterday we went with Tom and Christy up the hill to the very Soviet style Zaisan memorial to catch the stunning view of downtown UB. Had lunch in an Italian eatery and dinner with Sabrina, Jan, Meg (a girl from the USA and from the „other car”) and Lisanne in a Mongolian BBQ. Still no cabbage on the plates… Yesterday we started the day with hunting for souvenirs at the monastery we visited on the first day of our stay in Mongolia. Tom and Christy joined us for the afternoon and together we visited the winter palace of the Boghd Khaan before going back to the same monastery to buy some more souveniers… We finished the day in an Indian restaurant. Sabrina and Jan took their train to Beijing yesterday in the morning, Tom and Christy flew back to Korea today, so it’s just the two of us here from our Gobi-team. Today we saw the dinosaurs from the Gobi in the natural history museum. After that I walked to the bus station to buy my tickets to Russia. I’ll leave UB on the 24th of August. In the meantime, I’ll go on another tour, this time to Karakorum, the ancient capital.

23-29. nap, Góbi

Hát, visszaértünk. Kicsit elvesztettem a fonalat a napok számolásában, ezért csináltam magamnak egy Excel-táblázatot. Elvileg most már naprakész vagyok.

A Góbi túrára végül két Gaz terepjáró busszal, összesen 12-en mentünk. Az én autómban egy német lány (Sabrina) és srác (Jan), egy amerikai-skót pár (Christy és Tom), ill. Lisanne (a holland lány a vonatról) és én utaztunk egy helyi „idegenvezetővel” (Amgaa) és a sofőrrel (Jivaa).

És kellett is a terepjáró, aszfaltos út körülbelül a reptérig volt és már ekkor is néha jobb volt az út mellett menni… Egy nap kábé 200-300 kilométert tudtunk megtenni. Az estéket családoknál töltöttük a semmi közepén jurtákban (itt ger-nek hívják). Persze, külön erre a célra fenntartott jurtákban aludtunk, de amúgy ezek is pont ugyanolyanok voltak, mint a családok sátrai. Csak a családoknak néhol volt napkollektora és parabola antennája is. Az út nagy része kősivatagon vezetett keresztül. Egy helyen még táblát is láttunk az útelágazásnál. Néhol egy-egy kisebb falun is keresztülmentünk, általában itt tudtuk pótolni készleteinket. Egyébként minden nap háromszor kaptunk kaját, reggelire általában kekszet, lekváros kenyeret vagy omlettet, ebédre valami levest vagy tésztát (de mindenféleképpen káposztával) főzött a guide, estére pedig a család főzött valamit. Leginkább valami levest vagy tésztát… Káposztával.

ovoo, Gobi

Jan, Christy, Tom, Sabrina, Lisanne, Amgaa, én

Első nap egy elhagyott kolostort látogattunk meg. Innen aztán sietősen távoztunk, mert az aznapi szállásnál az egyik sátorban nem voltak ágyak, így mindenféleképpen hamarabb kellett odaérnünk, mint a másik autó. A mi guide-unk egyébként is sokkal tapasztaltabb volt, mint a másik kocsié, így általában mi kerültünk a jobb ger-be. A napok nagy része nagyrészt utazással telt a nagy távolságok és az úttalan utak miatt, így másnap is csak késő délután értünk a Tsagaan Suvarga sziklákhoz. Innen újabb „amazing race” vette kezdetét a következő szállásig, ahol az egyik sátorban eggyel kevesebb ágy volt… Mi nyertünk. Természetesen.

A harmadik nap érdekes élményben volt részünk: fürdeni mentünk. Igen, zuhanyozni. A Góbi közepén fekvő „nagy”városban, Dalanzadgad-ban fürdéssel töltöttük a harmadik nap délutánját. Mivel a sátrakban nincsenek fürdőszobák, ezért a városban van egy fürdő, ahol 2000 tögrög-ért (1 Ft = kb. 5-6 tögrög) cserébe mindenki fél órát zuhanyozhatott. A helyiek is ide járnak fürdeni. Szerencsémre pont egy fodrász is volt itt, így a hajvágást is letudtam gyorsan fürdés előtt. És ha már itt voltam, mostam is kicsit. Mivel wc sincs sehol, ezért lehet, hogy érdemes lenne itt maradni és nyitni egy „wc-házat”… Sok turista vagyonokat fizetne érte. Mi is elkezdtünk áhítozva licitálni, mennyit adnánk most egy rendes wc-ért.

Fürdésre várva, Dalanzadgad, Gobi

Ice Valley, Gobi

A negyedik nap kiadós esőre ébredtünk. „Jól esett” hát a séta az úgynevezett Ice Valley-ben, ahol az év nagy részében jég van. Most csak más halmazállapotában találkozhattunk vele. Ekkor Lisanne már eléggé beteg volt, így ő inkább a kocsiban maradt.  Szerencsére másnap már jobban volt kicsit, így felmászott velünk napfelkeltekor a dűnékre. A hét negyedik napján ugyanis megérkeztünk a 180km hosszú homoksivataghoz, a Khongor dűnékhez. Itt aztán tevegeltünk is egy kicsit. Valahogy mindannyian így képzeltük el a Góbit, pedig hát a kősivatag is már javában az volt.

Utolsó előtti teljes napunkon megálltunk annál a kanyonnál (Bayanzag), ahol a híres dinoszaurusz maradványokat találták. Mi nem találtunk egyet sem. Másnap, azaz az ötödik nap reggelén az Ongy kolostor meglátogatásával kezdtük a túra hátralévő részét. Itt valamikor majd’ ezer láma élt, most alig pár. A ’30-as években megölték az itt élőket a szovjet hatalom parancsára és a kolostor nagy részét is lerombolták. Most is főleg romokat látni itt. Este aztán visszaértünk ahhoz a hegyhez (Zorgol), ahol első nap ebédeltünk. A kör bezárult. Innen már csak alig pár órányi autózásra volt UB. Tegnap végül délután 4-re értünk vissza a hostelhez. Itt szerencsére újra egy szobába kerültünk a németekkel és Lisanne-nal.

Bayanzag

az eső jó oldala

Ongy

Eléggé jó társaság jött össze az úton, ezért úgy döntöttem, maradok még pár napot UB-ban és csak utána megyek el egy újabb párnapos túrára.

A részleteket majd elmesélem élőszóban.

Remélem, mindenki túlélte a hosszú várakozást.

Recap: I am back from our one week Gobi-trip. We had quite a good company with Sabrina and Jan from Germany, Christy and Tom from the USA and Scotland (respectively) and Lisanne (the Dutch girl from the train) and me in the same van. We drove for most of the day on dirty roads as there are no paved roads here, visited some sights during the day and slept in gers of nomadic families. We visited abandoned monasteries, valleys, the 180km long Khongor sand dunes and the place where some dinosaurs were found (Bayanzag). On the 3rd day we could take a shower in Dalanzadgad, a town in the middle of the desert. They seriously have a bath-house here, where everyone can take a shower for 30 minutes for 2000 tögrögs (ca. 1,5 Euro). Here I also had have my hair cut for another 3000 tögrögs. And since I met so nice people here, I thought I’m gonna spend a few more days in UB before going for another tour.