2011. augusztus 26., péntek

38. nap, Ulan-Ude & vonaton

Tegnap délelőtt megnéztem Ulan-Ude fő nevezetességeit (Lenin-fej, egy-két templom, vásárcsarnok), majd délre már az állomáson is voltam. Míg 3 ausztrállal a vonatra vártunk, ami Irkutszkba vitt minket, megvettem a jegyem Irkutszkból Kazan-ba, ill. Kazan-ból Szentpétervárra. Az út Irkutszkig nagyrészt a Bajkál-tó mellett ment és szerencsére az idő is jó volt, így láttunk is szép részeket.

Este 9 volt, mire Irkustzkba értünk. Az előre kinézett hostelben nem volt már hely, de másikban sem, így egy magánszállást találtak nekünk. Mikor elfoglaltuk a lakást és bekapcsoltam a telefonom egy sms fogadott két svájci sráctól, akikkel még Törökországban, az iráni határnál találkoztam májusban, hogy ők is éppen Irkutszkban vannak. El is mentünk "sörözni" gyorsan. Eddig facebook-on leveleztünk, hogy ki merre jár, de mivel nem egyszerre volt netünk, nem jött össze eddig a találka, pedig már Tomszkban is voltunk egyszerre. Most is csak azért, mert egy nappal többet kellett várniuk a mongol vízumra.
  
versenyezzünk, Ulan-Ude
Ulan-Ude
Dogubayazit, Törökország, 2011. május - Irkutszk, Oroszország, 2011.augusztus


Ma elutazom Olkhon szigetére három napra, aztán három napos vonatút vár rám Kazan-ba. Megpróbálok addig még jelentkezni.


Recap: After visiting the major sights of Ulan-Ude I took the train with 3 Australian guys to Irkutsk all along the shores of Lake Baikal. In Irkutsk I met two Swiss boys traveling with an old minibus I already met once in Turkey in May (facebook rules). Now I'll go to Olkhon island for 3 days and then a 3-days train ride is waiting for me from Irkutsk to Kazan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése