Különvonat

A (hosszú távú) vonatozás fontos kellékei: papucs és a szamovár.

Fontos, hogy Oroszországban minden, ami vasúttal kapcsolatos moszkvai időben van megadva. Tehát hiába indul a vonat, mondjuk helyi idő szerint este 9-kor Tomszkból, a jegyen az szerepel, hogy este 6. Szerencsére a legtöbb pályaudvaron az órákon is a moszkvai idő szerepel. De keletre amúgy sem tévedhetünk, maximum hamarabb ott vagyunk az állomáson.

Én általában 4 ágyas kusettekben utaztam, leginkább a felső ágyak egyikén. Azért szeretek inkább felül lenni, mert így napközben nem az én ágyamon ül, eszik, iszik, játszik, azaz él mindenki, hanem én csinálom ugyanezt másén. Ráadásul fent jobban rejtve vannak a holmijaim, bár az kétségtelen, hogy ha zárt a lenti rekesz, akkor annál nincs jobb védelem, mint ha egy zárható dobozon alszol. Na, mindegy, én, ha lehet fentre foglalok helyet magamnak. Ezt könnyű ellenőrizni a jegyen, mert a felső ágyak száma mindig páros.

Innentől kezdve a szerencse dolga, hogy kikkel kerül az ember egy fülkébe. Lehet az egy békés család közepes gyerekkel (a kisgyerek azért veszélyes tud lenni) vagy egy kutyás nyugdíjas, esetleg egy mobilján szüntelen orosz techno-t hallgató fiatal. Vagy ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi. A legfontosabb, hogy tisztálkodjanak (legalább néha), és azért az is jó, ha nem te vagy a legbüdösebb.

Érdekes, hogy az idegenek akkor sem nagyon haverkodnak egymással, ha történetesen több napig szinte össze vannak zárva. Egy-két alapvetően fontos információval letudják az aznapi társalgást. Leginkább alszanak, cigiznek, rejtvényt fejtenek, olvasnak, bambulnak, de mindenképpen teáznak. Az idegenekkel azonban általában kedvesek, még akkor is, ha nyilvánvalóan nehéz a társalgás, ha az egyik fél nem, a másik viszont csak oroszul beszél. Általában meg is kínálják az embert.

A kocsi központi helye a szamovár, az élet forrása, ha úgy tetszik. (Ha valaki nem tudná, ez a vízforraló.) A szamovár egyébként a „provodnyica” (felügyelőnéni) fülkéje előtt van. Elméletileg a kocsinak ebben a végében és a másikban is van egy-egy wc, de valamilyen furcsa oknál fogva mindig csak a másik működik, a néni fülkéje melletti általában zárva van. Egyébként a működőt is lezárják az állomásokra érkezés előtt (ez oké, állomáson nem lehet használni), sőt, a végállomás előtt egy, néha másfél órával is bezárják már. Ez utóbbit nem nagyon értem, mert amúgy nem történik semmi másképp ebben az időben, mint az út során bármikor. A „provodnyica” egyébként minden nap egyszer felporszívózza a folyósón a szőnyeget és a tisztesség kedvéért, na meg valószínűleg az előírások miatt is, még a kabinokban is végighúzza a porszívó csövét egyszer-kétszer.

Háttérben a szamovár, előtérben a provodnyica

provodnyica in action

A nap fénypontja, néha fénypontjai, a nagyobb állomások. Ekkor hosszabb időre megáll a vonat, mindenki leszáll és megrohanja az érkező vonathoz odasereglő árusokat. Ilyenkor lehet feltölteni az apadozó készleteket. Minden kapható a cigitől, az alkoholon és üdítőkön keresztül a friss élelmiszerig, minden. De a legkelendőbb az instant leves, az a Smack féle tészta. Praktikusan, eleve abban a hungarocell szerű pohárban árulják, amibe csak bele kell önteni a forró vizet. Ez amúgy is minden boltban kapható szerte Oroszországban. Már-már nemzeti étel. Jobb szeretni az ilyet, ha hosszú vonatozásra adja a fejét az ember.

A vonatjegy megvásárlásához útlevél kell és felszállásnál is kérik az úti okmányokat. Gondolom kicsit paráznak, de legalább biztonságban érezhetjük magunkat. Az állomásokra is csak fémdetektoros kapun keresztül lehet bemenni, bár az is igaz, hogy csak elvétve láttam tételesebb vizsgálatot, pedig a kapu szinte mindig csipog. Persze, itt is inkább arra való, hogy legyen valami indok, hogy a gyanúsabb embereket jól átvizsgálhassák, ha kedvük tartja. Mivel én általában nem vagyok gyanús, ezért azt mondom, jól van ez így.

Jó dolog, hogy minden kocsiban ki van függesztve a menetrend, igaz moszkvai idő szerint. Így mindig tudható, hogy milyen állomás következik és ott mennyit áll a vonat. Ez utóbbi, ugye, logisztikai szempontból is fontos.

Általában másod- és harmadosztályú (platskartny) kocsikkal közlekednek a vonatok. Ezek között a fő különbség az, hogy a másodosztályú kocsikban zárt, négyszemélyes fülkék vannak, míg a harmadosztály gyakorlatilag egy nagy közös hálófülke több, mint 50 fekhellyel. Ulan-Udéból Irkutszkba azért ilyenben utaztam. Mindent ki kell próbálni, ugye. Vannak néha első osztályú kocsik is, egy- vagy kétszemélyes fülkékkel és néhol zuhanyzóval. De ez ritka. (Kevesen akarnak így utazni. Aki megengedheti magának, az általában nem vonattal utazik.) Akad egy-egy vonat, ahol étkező kocsi is van. Egyébként, minél kisebb a vonat (járat)száma, annál jobb a felszereltsége, újabbak a kocsijai, stb.

2. osztály

3. osztály - platskartny

Ja, és itt nem az utolsó pillanatban fékeznek a vonatok, amikor befutnak az állomásra, hogy minden ki- és/vagy leboruljon, hanem szépen lassan becsorognak a peronhoz. Szinte észre sem venni, hogy mikor is áll meg a vonat. Lehet így is csinálni.

A hosszú távú vonatok általában nem késnek. Ezt is megoldják valahogy… Az eddigi legnagyobb késésem, pedig nem keveset vonatoztam, 20 perc volt. Útközben. Merthogy ezt a végállomásig természetesen behozta a vonat. És ez egyszer fordult elő. Mármint az ekkora késés. A pár perc késések meg lehet, hogy abból adódnak, hogy rosszul jár az órám.

Tomszk

Recap: The center of train-life on long distance trains is always the samovar (hot water container) at one end of each carriage. It is actually the source of life as you’ll need it for your tee and for preparing your delicious instant noedles and mashed potato. The pros, and certainly every Russian is one, have always their flip-flops with them, so don’t forget about it if packing. There are several classes, I usually took 2nd class upper berth. The difference between 2nd and 3rd class (platskartny) is that there are no doors in the carriage in the latter, it looks like a huge dorm with over 50 people. Luckily, they have 2nd class with 4 berth compartments, my favourite on my Trans-Siberian trip. Trains are numbered in Russia in a way that the smaller the number of the train is the better is the comfort of the carriages. „Boss” of the carriage is the uniformed lady called „provodnitsa”, who also takes care of the cleanliness of her empire. It’s better to get along well with her. Trains have some longer stops, when everyone can get off and fill up his/her stocks. Most of the time, vendors are waiting for the trains right on the platform, so it’s almost like arriving in the middle of a village market. Trains are usually on time. Moscow time, of course. Yes, even in remote cities on the other end of the country timetables are written in Moscow time.