2011. szeptember 8., csütörtök

51. nap, Suzdal

Hát, bizony itt az ősz. Érezhetően lehűlt az idő szeptember beköszöntével. Előkerült a polárpulcsi a hátizsák mélyéről, már nem csak „felesleges fél kiló”. Néha már azon is gondolkoztam, hogy a téli sapkát és a kesztyűt is elő kellene venni, de aztán „nyaralni jöttem” felkiáltással ezt elvetettem. Pedig az erős szél miatt még hidegebbnek tűnik. Főleg hajnalban. A szuvenír árusok már „ápdételték” a kínálatot.

Az első busszal érkeztem meg Suzdal-ba Vladimir-ból. A szállást ezúttal nehezebb volt megtalálni, pedig a város eléggé kicsi. De egyrészt zavaró, hogy ha az ember nem néz oda egy pillanatra, már el is ment az utca mellett, ahová be kellett volna fordulni, másrészt az LP-ben rossz házszám volt megadva. A városon keresztül kanyarog egy folyó, ami meghatározza az egész hely képét. Éppen ezért az utcák is össze-vissza mennek. Miután ráéreztem a léptékre már nem volt gond. Az is vicces, hogy a nap már szinte csak délről süt, nem „megy át a fejünk fölött”. Így aztán az ismert mondókát, miszerint „előttem van észak, hátam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbra pedig kél”, a következőképpen lehetne átkölteni: „Előttem van észak, öő, minden más a hátam mögött…” Rövidebb is, könnyebb is megjegyezni és az ő persze nem kötelezŐ.
Itt a hostel, Suzdal
Folyópart, Suzdal
Már új a kínálat, Suzdal

Suzdalról azt kell tudni, hogy az egy főre jutó templomok, kolostorok, monostorok, stb. száma valószínűleg itt a legnagyobb. Szinte több van, mint lakóház. És a monostorok itt tényleg erőd jellegűek, házakkal, templomokkal, tehenekkel, meg minden egyéb kellékkel. És még egy kreml is van, bár az elég kicsi.
Megmentő monostor belülről, Suzdal
Megmentő monostor kívülről, Suzdal
másik monostor, Suzdal

Ezen kívül van egy egész jó skanzenje, ahol a környékről idehozott fából készült épületeket lehet megnézni. Kicsit furcsa is ebben a környezetben, hogy a főutcát azért még Lenin útnak hívják.

Feltámadás templom, skanzen, Suzdal
skanzen, Suzdal
skanzen, Suzdal

Recap: It’s getting colder as the days pass. So it is not very surprising that most of the souvenir stalls offer wool gloves, hats and thick socks. Suzdal itself is a tiny little town with almost as many churches and monastries as houses. It is hard to make a picture with just one in the frame. It’s also home of an open-air museum for wooden architecture with wooden buildings brought to here from the sorrounding region, including churches, houses or windmills. And there is a small kremlin, too. The landscape is characterised by a small river curving thru the centre of the village and narrow streets whirling around.
Kreml, Suzdal
piactér, Suzdal
3 in 1, Suzdal



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése