A (hosszú távú) vonatozás fontos kellékei: papucs és a szamovár.
Fontos, hogy Oroszországban minden, ami vasúttal kapcsolatos moszkvai
időben van megadva. Tehát hiába indul a vonat, mondjuk helyi idő szerint este
9-kor Tomszkból, a jegyen az szerepel, hogy este 6. Szerencsére a legtöbb
pályaudvaron az órákon is a moszkvai idő szerepel. De keletre amúgy sem
tévedhetünk, maximum hamarabb ott vagyunk az állomáson.
Én általában 4 ágyas kusettekben utaztam, leginkább a felső ágyak egyikén.
Azért szeretek inkább felül lenni, mert így napközben nem az én ágyamon ül,
eszik, iszik, játszik, azaz él mindenki, hanem én csinálom ugyanezt másén.
Ráadásul fent jobban rejtve vannak a holmijaim, bár az kétségtelen, hogy ha
zárt a lenti rekesz, akkor annál nincs jobb védelem, mint ha egy zárható dobozon
alszol. Na, mindegy, én, ha lehet fentre foglalok helyet magamnak. Ezt könnyű
ellenőrizni a jegyen, mert a felső ágyak száma mindig páros.
Innentől kezdve a szerencse dolga, hogy kikkel kerül az ember egy fülkébe.
Lehet az egy békés család közepes gyerekkel (a kisgyerek azért veszélyes tud
lenni) vagy egy kutyás nyugdíjas, esetleg egy mobilján szüntelen orosz techno-t
hallgató fiatal. Vagy ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi. A legfontosabb,
hogy tisztálkodjanak (legalább néha), és azért az is jó, ha nem te vagy a
legbüdösebb.
Érdekes, hogy az idegenek akkor sem nagyon haverkodnak egymással, ha történetesen
több napig szinte össze vannak zárva. Egy-két alapvetően fontos információval
letudják az aznapi társalgást. Leginkább alszanak, cigiznek, rejtvényt
fejtenek, olvasnak, bambulnak, de mindenképpen teáznak. Az idegenekkel azonban
általában kedvesek, még akkor is, ha nyilvánvalóan nehéz a társalgás, ha az
egyik fél nem, a másik viszont csak oroszul beszél. Általában meg is kínálják
az embert.
A kocsi központi helye a szamovár, az élet forrása, ha úgy tetszik. (Ha
valaki nem tudná, ez a vízforraló.) A szamovár egyébként a „provodnyica”
(felügyelőnéni) fülkéje előtt van. Elméletileg a kocsinak ebben a végében és a
másikban is van egy-egy wc, de valamilyen furcsa oknál fogva mindig csak a
másik működik, a néni fülkéje melletti általában zárva van. Egyébként a működőt
is lezárják az állomásokra érkezés előtt (ez oké, állomáson nem lehet
használni), sőt, a végállomás előtt egy, néha másfél órával is bezárják már. Ez
utóbbit nem nagyon értem, mert amúgy nem történik semmi másképp ebben az
időben, mint az út során bármikor. A „provodnyica” egyébként minden nap egyszer
felporszívózza a folyósón a szőnyeget és a tisztesség kedvéért, na meg
valószínűleg az előírások miatt is, még a kabinokban is végighúzza a porszívó
csövét egyszer-kétszer.
 |
| Háttérben a szamovár, előtérben a provodnyica |
 |
| provodnyica in action |
A nap fénypontja, néha fénypontjai, a
nagyobb állomások. Ekkor hosszabb időre megáll a vonat, mindenki leszáll és
megrohanja az érkező vonathoz odasereglő árusokat. Ilyenkor lehet feltölteni az
apadozó készleteket. Minden kapható a cigitől, az alkoholon és üdítőkön
keresztül a friss élelmiszerig, minden. De a legkelendőbb az instant leves, az
a Smack féle tészta. Praktikusan, eleve abban a hungarocell szerű pohárban
árulják, amibe csak bele kell önteni a forró vizet. Ez amúgy is minden boltban
kapható szerte Oroszországban. Már-már nemzeti étel. Jobb szeretni az ilyet, ha
hosszú vonatozásra adja a fejét az ember.
A vonatjegy megvásárlásához útlevél kell és felszállásnál is kérik az úti
okmányokat. Gondolom kicsit paráznak, de legalább biztonságban érezhetjük
magunkat. Az állomásokra is csak fémdetektoros kapun keresztül lehet bemenni,
bár az is igaz, hogy csak elvétve láttam tételesebb vizsgálatot, pedig a kapu
szinte mindig csipog. Persze, itt is inkább arra való, hogy legyen valami
indok, hogy a gyanúsabb embereket jól átvizsgálhassák, ha kedvük tartja. Mivel
én általában nem vagyok gyanús, ezért azt mondom, jól van ez így.
Jó dolog, hogy minden kocsiban ki van függesztve a menetrend, igaz moszkvai
idő szerint. Így mindig tudható, hogy milyen állomás következik és ott mennyit
áll a vonat. Ez utóbbi, ugye, logisztikai szempontból is fontos.
Általában másod- és harmadosztályú (platskartny) kocsikkal közlekednek a
vonatok. Ezek között a fő különbség az, hogy a másodosztályú kocsikban zárt,
négyszemélyes fülkék vannak, míg a harmadosztály gyakorlatilag egy nagy közös
hálófülke több, mint 50 fekhellyel. Ulan-Udéból Irkutszkba azért ilyenben
utaztam. Mindent ki kell próbálni, ugye. Vannak néha első osztályú kocsik is,
egy- vagy kétszemélyes fülkékkel és néhol zuhanyzóval. De ez ritka. (Kevesen akarnak
így utazni. Aki megengedheti magának, az általában nem vonattal utazik.) Akad
egy-egy vonat, ahol étkező kocsi is van. Egyébként, minél kisebb a vonat
(járat)száma, annál jobb a felszereltsége, újabbak a kocsijai, stb.
 |
| 2. osztály |
 |
| 3. osztály - platskartny |
Ja, és itt nem az utolsó pillanatban fékeznek a vonatok, amikor befutnak az
állomásra, hogy minden ki- és/vagy leboruljon, hanem szépen lassan becsorognak
a peronhoz. Szinte észre sem venni, hogy mikor is áll meg a vonat. Lehet így is
csinálni.
A hosszú távú vonatok általában nem késnek. Ezt is megoldják valahogy… Az
eddigi legnagyobb késésem, pedig nem keveset vonatoztam, 20 perc volt.
Útközben. Merthogy ezt a végállomásig természetesen behozta a vonat. És ez
egyszer fordult elő. Mármint az ekkora késés. A pár perc késések meg lehet,
hogy abból adódnak, hogy rosszul jár az órám.
 |
| Tomszk |
Recap: The center of
train-life on long distance trains is always the samovar (hot water container)
at one end of each carriage. It is actually the source of life as you’ll need
it for your tee and for preparing your delicious instant noedles and mashed
potato. The pros, and certainly every Russian is one, have always their
flip-flops with them, so don’t forget about it if packing. There are several
classes, I usually took 2nd class upper berth. The difference between 2nd and
3rd class (platskartny) is that there are no doors in the carriage in the
latter, it looks like a huge dorm with over 50 people. Luckily, they have 2nd
class with 4 berth compartments, my favourite on my Trans-Siberian trip. Trains
are numbered in Russia in a way that the smaller the number of the train is the
better is the comfort of the carriages. „Boss” of the carriage is the uniformed
lady called „provodnitsa”, who also takes care of the cleanliness of her
empire. It’s better to get along well with her. Trains have some longer stops,
when everyone can get off and fill up his/her stocks. Most of the time, vendors
are waiting for the trains right on the platform, so it’s almost like arriving
in the middle of a village market. Trains are usually on time. Moscow time, of
course. Yes, even in remote cities on the other end of the country timetables
are written in Moscow time.
