2024. március 15., péntek

Március 14., csütörtök, 24. nap: Wismar

Wismar? A legtöbben valószínűleg nem hallottatok korábban Wismarról, és eredetileg nekem sem az volt az elképzelésem, hogy ide fogok látogatni, amikor három éjszakára foglaltam szállást Rostockban. Úgy gondoltam, Rostockból majd Lübeckbe ruccanok át egy napra. Aztán máshogy alakultak a dolgok. Jött a sztrájk kedden, én pedig elkezdtem nézegetni a menekülőutakat, hogy miként juthatnék el Hamburgból Rostockba, hol ragadhatok ott, ha törölnek egy csatlakozást; mit lehet ott csinálni, ha ottragadnék valahol. Az egyik opció egy Hamburg-Schwerin-Wismar-Rostock útvonal volt, ami ugye végül már rögtön a Hamburg-Schwerin vonattal kútba esett, de felkerült Wismar a térképre.
 
Aztán Rostockban rostokolva próbáltam összeállítani a programot a csütörtöki napra. Lübeckbe csak átszállással lehetett volna eljutni, ráadásul, ha lekésném a pár perces csatlakozást, akkor másfél órát veszíthetnék, akár mindkét irányba. Wismarba viszont közvetlen vonatok vannak és csak alig több mint egy óra az út. Google images, Wismar: szép. Wismar Sehenswürdigkeiten: van elég. Jó lesz.
 
A csütörtök reggel 9:05-ös vonatot néztem ki, ami negyed 11-re érne Wismarba. De nem a német vasutakkal utaznék, ha minden úgy menne, ahogy tervezi az ember... Először csak azt mondták be két perccel a tervezett indulás előtt, hogy másik vágányról indul majd a szerelvény, de vonat nem jött oda sem. Aztán bemondták, hogy 10 perc késéssel indul, mindezt úgy, hogy már 12 perce el kellett volna indulni. A táblán közben 20 perc késésre váltott a felirat és 25-kor be is gördült egy vonat, rajta pedig: Bitte nicht einsteigen. Aztán kigurult a vágányról, a kijelzőn pedig már egy tök más desztináció szerepelt. Végül bemondták, hogy ez a vonat ma létszámhiány miatt kimarad... Ilyet a DB-ről eddig nem nagyon tudtam elképzelni, de kezd szokásossá válni.
 
A következő vonat egy óra múlva indult és időben oda is ért Wismarba. Útközben még a felhők is kezdtek feloszlani, így legalább az az előnye megvolt a késői indulásnak, hogy már néha sütött is a nap Wismarban.
 
Wismar szintén Hanza-város, le sem tagadhatná. Egyik jellegzetessége pedig az óvárost keresztülszelő csatorna. Érdekesség még, hogy 1803-ig svéd tulajdonban volt. Mint minden olyan történelmi város, ahol már akkor volt élet, amikor pár ezer ember már nagyvárosnak számított, ez is eléggé kis területen fekszik, így könnyen bejárható akár egy nap alatt is.
 
A víztorony, régen bástya volt, de átalakították. Itt még borús az idő




 
menő utcanév

A főtér itt is óriási az óváros méreteihez képest, és a városháza itt sem egy pompázatos épület, mondjuk, legalább jellegtelen és nem csúnya, mint Rostockban. A főtér itt is a piactér, ahol ma tényleg van piac, pár árus utánfutója és kisteherautója csúfítja el az összképet.  A tér fő eleme egy kút (Wasserkunst), ami a tér egyik sarkában van, de méretei miatt nem kell sokat keresgélni. Ezzel szemben található a tér és a város két ikonikus étterme, az Alter Schwede és a Wasserkunst.
 
A Wasserkunst. A háttérben jobbra a fehér épület a városháza.

a két étterem

A Wasserkunst étterem homlokzata

Csak egy sarokra a piactól található egy másik gazdaságtörténeti jelentőséggel bíró épület, az első Karstadt. Természetesen ma is működik, bár eléggé kinőtte magát, mert a szomszédos épületekben is már náluk lehet shoppingolni.
 
kijárat a főtérről a Karstadt felé

az ős-Karstadt

ugyanaz a kis utcácska a Karstadt felől a Rathaus felé
 
Szinte már a fél várost bejártam, mikor elmegyek a tourist info mellett, szerzek gyorsan egy térképet, bejelölöm, amit még meg szeretnék nézni és már folytatom is a sétát a kikötő felé.
 


 
A Gewölbe (balra), itt ömlik a csatorna a kikötőbe



itt ilyenekre van szükség, ezeket kell árulni

Wassertor, bejárat a kikötőbe

Wismarban forgatták a Nosferatu című filmet, a forgatási helyszíneket így jelölik (ez pl. a fenti kapu alatt van)

a régi vámház a kikötőben, háttérben a Wassertor

Hering napok vannak Wismarban, így ma sem maradhat el egy heringes szendvics, igaz, most egy garnélás nyárssal egészítem ki. 


 
Idefelé kelet-nyugati irányban jártam be a város, visszafelé inkább északról haladok délre és zárom be a kört végül.
 

 
Löwenapotheke, ma cukrászda

A St. Marienkirche nem élte túl a viszontagságokat, pontosabban, a tornya megmaradt, de minden más hiányzik (egy kis szoborkert van most a főhajó helyén). Ezzel jól kiegészíti a két sarokra található Szt. György templomot, aminek meg nincs igazi tornya.
 
templom nélküli templomtorony


hátul az árva templomtorony, jobbra a Fürstenhof


Még van majd egy órám a következő vonat indulásáig. Simán átérek az óvároson, még úgy is, hogy néha azért meg-megállok egy-egy kép erejéig.
 
másik malac, ugyanaz a híd

a kör bezárult

Visszafelé pontosan indult és pontosan érkezett meg a vonat, így kora este már a szállásomon is voltam, bepakoltam, meccset néztem. 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése