Szerdán reggel 8:25-kor indult a vonatom Oslo főpályaudvaráról Bergenbe. Erről az útvonalról azt mondják, talán az egyik legszebb Norvégiában, ezért mindenféleképpen napközben szerettem volna megtenni a több mint 6 és fél órás utat.
Az első fél óra még nem különösebben izgalmas, Oslo elővárosain keresztül faljuk a kilométereket, de aztán kiérünk a vidéki Norvégiába, először egy tó partján haladunk észak felé, majd nyugatnak fordulunk. Aztán egyszer csak, a vonat hangosbemondójába bemondják, hogy 5 perc múlva szép kilátás lesz a bal oldalon. És tényleg, remek kilátás nyílik egy tóra lent a völgyben. Aztán innen órákon keresztül lehet bámészkodni. Az izgalmas, látványos részek főleg a menetirány szerinti bal oldalon vannak, persze, az én helyem a jobb oldalon van, így sokszor állok fel, rohanok a kocsi végébe, vagy a másik kocsiba, ahol folyosó van a bal oldalon. Elég sok az alagút, magasabb vasúti töltés, sziklafal, így könnyű lemaradni a legjobb képekről, de azért így is sikerült egy-két szép képet összehozni. Az idő remek, hét ágra süt a nap, a hó is újra belepi az egész tájat. Remek minden.
Myrdal-ban sokan leszállnak, ők egy másik vonattal, ami egész egyszerűen azt írja magáról, hogy "talán a legszebb a világon", mennek tovább Flam-ba, egy fjord partjára. Sajnos, ez a vonal nincs benne az interrail jegyben, és hát valamit legközelebbre is kell hagyni, ezt a kitérőt most nem vállaltam be.
Aztán az egyik alagút túloldalán a szép napsütéses téli tájat hirtelen felváltotta a felhős tavasz, már csak foltokban látható a hó, minden kicsit olyan szürke az előző órákhoz képest. Eszméletlen, hogy mennyire más lehet az idő egy hegy két oldalán.
A vonat csak alig 5 percet késik Bergenbe érve. A szállásom alig pár percre van az állomástól, szinte a belvárosban, pár saroknyira Bryggen városrésztől. A hely neve Fabryka, és hát, tényleg eléggé ipari a környezet, mindez a tipikus norvég utcák között, egy házhelynyi területen. 5 kód kellett, hogy bejussak a szobámba: egy az utcai vaskapuhoz, egy ház bejáratához, egy a lépcsőházhoz, majd egy az emelethez, és végül még egy a kulcsszéfhez, amiben a szobám kulcsa volt. Sokkal kevesebb időt töltöttem a szálláson, mint ameddig tartott az előzőeket legépelni, ledobtam a cuccaim és már indultam is a városba. Bár szemerkélt kicsit az eső, de még volt hátra egy kis idő sötétedésig, próbáltam kihasználni minden pillanatot. A tourist info 10 perccel azelőtt zárt be (4-kor...), hogy odaértem, így bementem egy sokcsillagos hotelbe és ott kértem egy térképet.
Sötétedés után elindultam, hogy bevásároljak. A szálláson van konyha, ezért most újra tudtam főzni magamnak. Mivel tésztából és szószból többszemélyeset vettem, ezért a vacsorán kívül a másnapi ebéd is megvan, a másnapi vacsorára pedig majd valami mást csinálok.
Bár az időjárás előrejelzés napos időt mondott csütörtökre, de továbbra is maradt a felhős, borult ég. Ezért először elmentem a vasútállomásra, hátha ki tudják nyomtatni a Koppenhága-Hamburg helyjegyemet (sikerült), majd vissza a belvárosba a tourist info-hoz. Itt rákérdeztem pár dologra, majd elindultam felfedezni a várost. Elvileg indult volna egy hajókirándulás egy közeli fjordba délben, de mivel továbbra is borult volt minden, ezért ezt is skippeltem, láttam már fjordot, ilyen semmilyen fényeknél nem hiszem, hogy újat tudott volna mutatni. Persze, le is ragadtam a városban a szebbnél szebb kis utcák és színes házak között.
![]() |
elölről sajnos be van csomagolva, nem művészileg... |
![]() |
a színház és Ibsen |
![]() |
halpiac vol 1 |
![]() |
halpiac vol 2 |
Ebéd előtt még elsétáltam az erődhöz, ami persze zárva volt. Ezt komolyan nem értem, oké, hogy nincs még szezon, de azért most is elég sok a turista. Ami van múzeum, az is csak általában 11-től 15-ig van nyitva.
Talán meglepő, de Bergen hansa-város. A városképet meghatározó színes házak a kikötőben a kereskedők házai, raktárai, boltjai voltak. Majdnem minden hűtőmágnes ezeket ábrázolja. Az persze egyiken sincs, hogy legtöbbet fényképezett házak egyike egy night club... A kereskedőházak homlokzatai mögött még most is hosszú szűk sikátorok kanyarognak, boltokkal, galériákkal. És persze egy múzeummal, ami a hansa kereskedők összejöveteleinek színterét mutatja be. Na, ide már én is bementem. Tényleg érdekes volt, de azért a 150 koronát kicsit sokalltam három berendezett szobányi bemutatótérért, még szerencse, hogy nekem ingyen volt.
Mivel csak pár perc volt a szállás, ezért beugrottam ebédelni. Ma is fincsi volt a tegnapi kaja :-). Mivel már a főzéssel sem kellett bajlódni, ezért hamar végeztem is, folytatódhatott a városnézés. Mindenképpen meg szerettem volna nézni a külvárosban található rúdtemplomot (így fordította a google, amúgy stave church, stavkirke). Ilyenből eredetiben mára már csak 28 maradt meg Norvégiában, ez az egyik. Persze, zárva van, de kívülről meg lehet nézni. Villamossal mentem Fantoft városrészbe, majd onnan 10 perc séta volt. Vicces, hogy az utolsó pár száz métertől eltekintve gyakorlatilag lakótelepi környezetben kell sétálni. A templom maga aztán már egy olyan igazi, mohás erdőben van.
A 90 perces jegybe még az is belefért, hogy visszaérjek a városba. És már el is telt a nap. Este elmegyek egy kocsmába megnézni a Liverpool meccsét. Nem volt nehéz választani helyet, Liverpool zászlók lengenek a kocsma homlokzatán.
Pénteken, amikor visszaindulok Oslo felé (sőt, még annál is tovább), persze süt a nap... Mivel csak 10 után kell indulnom, ezért még gyorsan teszek egy kis kört a városban, hogy legyen olyan kép is, amin kék az ég :-).
Bergen egyértelműen Tromso-vel állítható párhuzamba, itt is minden a turizmusról szól, egy kicsit hiányzott is belőle Fredrikstad sármja, a sok plakát, megállító-tábla az egyébként látványos házak előtt eléggé elrontja az összképet, talán még Tromso-ben sem volt ez ennyire durva. Cuzco-ban ezt megoldották, a főtéren tilos mindenfajta oda nem illő hivalkodás.
A vonatpótló busz 11-kor indult Arna-ba, alig 20 percnyire Bergentől. Innen már a rendes vonat vitt tovább Oslóba. Most szerencsére a jó oldalon volt a helyem, úgyhogy visszafelé csak bámultam a tájat.
Aztán Oslóban pár percem volt csak átszállni. Még út közben megkérdeztem a kallert, hogy nem tudja-e melyik vágányra érkezünk és, hogy Halden felé melyikről indul a vonat, aztán a pályaudvarra érkezés előtt bemondták hangosbemondón :-). Igazán személyre szabott szolgáltatás. Most Halden-ben vagyok, de itt csak alszom egyet, holnap irány Göteborgon keresztül Koppenhága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése