2017. augusztus 5.
Vészesen fogytak a napok repülőnk indulásáig, muszáj volt újra szedni a sátorfánkat. Ez volt az a nap, amikor a legtöbbet autóztunk, a sziget nyugati oldalán egészen Reykjavikig mentünk. Persze nem azonnal és nem egyben tettük meg ezt a távot, még megálltunk útközben egy-két helyen. Először a Gódafoss vízesésnél, amit hogy igazán értékelni tudjunk, jobb lett volna először látni, sokadiknak már nem nagyon tudott újat mutatni. Persze, azért itt is sikerült jó sok fényképet készíteni.
Egy óriási fjord vagy torkolat túloldaláról egy hídon keresztül érkeztünk meg Akureyri-be, Izland második legnagyobb városába, észak metropoliszába :-). Arra emlékszem, hogy elég nehezen találtunk parkolóhelyet, ám végül egészen közel sikerült megállni a belvároshoz. Épp valami piac, meg tán egy koncert is volt a sétálóutcában. Még együtt elsétáltunk a városképet eléggé uraló érdekes templomhoz, de aztán a vízpartra érve felbomlott az egység, ment mindenki a maga útjára.
![]() |
nézd a közlekedési lámpát :-) |
![]() |
Akureyri (fotó: Andi) |
![]() |
(fotó: Andi) |
Ismét sikerült egy nagyon hangulatos parkolóban megebédelnünk, az asztalunk mellett csörgedezett a patak, mindenhol körben csupa zöld.
![]() |
(fotó: Andi) |
Végül megérkeztünk Reykjavikba az előre kinézett, a helyi viszonyokhoz képest gigantikusnak tűnő kempinghez. Itt először azt mondták, hogy nincs hely, de mi addig nyaggattuk őket, hogy végül találtunk egy placcot, ahol felverhettük a sátrunkat.
Recap: Lots of driving that day. We had to go back all the way to Reykjavik. Took the main road in the Western part of Iceland stopping at Gódafoss and the capitol of the North, Akureyri. Spent the night in Reykjavik in a pretty gigantic campsite to Icelandic scales.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése