2017. október 15., vasárnap

Arequipa


Az éjszakai busszal, reggel 7 körül érkeztünk Arequipa-ba. Érdekes volt megfigyelni, hogy Limától délre egyre több lett a nem helyi turista. Míg északon gyakorlatilag nem találkoztunk hozzánk hasonló hátizsákos turistákkal, Limában már voltak a buszon, míg Nazcától már gyakorlatilag csak velük volt tele a busz.

Mivel ugyanaznap estére újabb jegyünk volt, megbeszéltük a busztársasággal, hogy otthagyhatjuk a nagy hátizsákjainkat. Mi egy taxival bementünk a belvárosba. Arequipa-t a "fehér városnak" hívják, mert épületei nagy részét a közelben található fehér vulkanikus kőből építették. Vulkanikus kő meg van bőven, hiszen három vulkán veszi körbe a várost. Persze, ez nem mindig jó, geológiailag elég aktív a környék, legutoljára például 2001-ben volt komolyabb földrengés, amikor le is omlott a katedrális egyik tornya. Mondjuk, ehhez már hozzá vannak szokva, mert nem ez volt az első ilyen eset, egy év alatt rendbe is hozták.



A főtértől alig pár sarokra található a Szt. Katalin kolostor, első programpontunk. Ez olyan baromi nagy, hogy saját utcái vannak, mind spanyol városról elnevezve és elég színes is. Itt egyébként gazdag családok másodszülött lányai éltek, akik hozták magukkal a szolgálóikat is, ezért aztán nem véltlen a viszonylagos luxus, mindenkinek saját lakrésze volt, kis konyhával, cselédszobával. Jó, víz az nem volt sokáig.







Ebéd után elmentem a helyi múzeumba, ahol a híres múmiát, Juanita-t lehet megtekinteni. Ő volt az, akit 1995-ben találtak meg egy nem messze lévő hegy tetején, amikor a kitörő vulkánnak köszönhetően elolvadt a hó a csúcson. A múzeum itt is semmitbenemvivős. Egy tök érdekes (és angol nyelvű!) film vetítésével kezdődött a látogatás, majd jöttek a talált tárgyak. Meg Juanita. Egy fagyasztóban. Szegény, olyan állapotra van fagyasztva, mint amikor otthon már nem tudom megállapítani arról, amit a kezemben tartok a sok ráfagyott jégtől, hogy az szilvásgombóc vagy grillcsirke...

Este 6-ig sétálgattam a városban, beültem egy fogadóirodába meccset nézni, majd naplementére visszamentem a főtérre, ahonnan visszataxiztunk a buszpályaudvarra.

háttérben az El Misti

fagyiárus
az El Misti a Plaza de Armas mögött

a katedrális (Plaza de Armas) mögött pedig a Chachani

Ami ezután következett, az nem semmi.

Recap: Without having accommodation we arrived with the night bus in the morning to Arequipa, the white city. They call it white city as the buildings are made mostly of white vulcanic stones. Well, the city is surrounded by 3 vulcanos. Began the day with visiting the Santa Catalina cloister, which is like a small city in the big one. Rich people's daughters lived here with their servants. After this I went over to the local museum displaying Juanita, an Inca mummy found not too far from Arequipa. Was walking around till the sun set.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése