Manu National Park

Kedden hajnali 5-kor indultunk a cuzcói szállásról, a nagy hátizsákokat ott hagyhattuk, csak a kicsibe pakoltunk be 4 napi cuccot. Abban a luxusban van részünk, hogy csak ketten vagyunk turisták és ránk jut egy guide (Lincol), egy sofőr (Lincol testvére, Ahner) és egy néni, aki főzni fog ránk. Meg csak úgy a guide barátnője (Karina) is jött velünk, tehát kétszer akkora a személyzet létszáma, mint a fizető utasoké...

Először egy kis hegyi faluban (Paucartambo) álltunk meg. Amíg a sofőr bevásárolt, Lincol megmutatta a falut. Kezdődött a suli, mindenhol csak egyenruhás gyerekeket lehetett látni, ki kicsit sietősebben, ki inkább focizgatva, haverokkal ment suliba. Peruban amúgy a gyerekek a suli egyenruhájában járnak iskolába, ahány isi, annyi különböző viselet.

Innen egy óra sem volt talán és meg is érkeztünk a Manu Nemzeti Park bejáratához. Kiszálltunk, egy tájékoztató táblánál elmondtak pár tudnivalót. Észrevettem, hogy a bejárattal szemben tengerimalacot árulnak. Sütve, természetesen. Addig-addig beszélgettünk a guide-dal, hogy végül bementünk és kértünk egy kis kóstolót, mire végül az egész csapat elosztott egy tengerimalacot. Alig voltunk reggeli után, nem voltunk éhesek, de finom volt. És hogy milyen volt az íze? A csirkénél karakteresebb, de a disznónál szaftosabb. Mérete miatt viszont kábé úgy lehet enni, mint egy csirkét, csak szárnyak helyett itt kettővel több comb jut. Hozzá finom héjában főtt krumplit ettünk.

A park bejárata 3500 méteren van, innen folyamatosan lefelé haladtunk egész nap, közben pedig az egyre esőerdősebb kinézetű környezetben különböző madarakat láthattunk. Volt légykapó, kolibri, valami sólyomféle, papagáj és egy "Andean cock-of-the-rock" nevű madár, aminek fura "egybefeje" van, hogy nem is lehet látni a csőrét. De legalább piros volt és könnyen ki lehetett szúrni a lombok között. Próbáltam fényképezni is, de az én 105-ös obim ide kevés. Szerencsére a guide-nak is Nikonja van és van egy 600-asa, azzal lőttem én is párat.

105

600

Az éjszakát Pilcopata-ban töltöttük, immár csak 700 méter körüli magasságban. előző nap még fáztunk, most meg szakadt rólunk a víz. Ráadásul az őserdőben nem csak szép állatok vannak, de rettentő sok bogár is. Elég rondák is. Laura (a nem IBMesek kedvéért, egy kolléganő) itt tobzódhatna a különböző fajtákról szóló rémtörténeteivel :-)

ebből még bármi lehet

Második nap reggel korai reggeli után először meglátogattunk egy állatmenhelyt, ahol vadászoktól megmentett állatokat gondoznak. Volt itt többek között pókmajom, gyapjas majom, tapír és még egy lajhár is. A többi majom és majomféle nevét sajnos nem tudom.

Ezután a közeli kikötőfaluban, Atalaya-ban csónakba szálltunk és valamivel több, mint fél órát utaztunk csónakon folyásirányba, amíg egy nyiladéknál ki nem kötöttünk. Innen 10 perc gyaloglásra volt a lodge. Közben egy kisebb folyót is át kellett szelni, amihez kaptunk gumicsizmát, csak hát, az előző napi esőzések miatt mélyebb volt a víz, mint a gumicsizma. A hajósok, akik végig velünk maradtak a túra során, szerencsére fürdésre alkalmasabb ruhában voltak és áttoltak minket egy tutajon.

A lodge már az esőerdő mélyén volt és úgy is nézett ki minden. Sok-sok virág, magas és alacsonyabb fák, banánfák, mindenfelől állatok zajai.

Egy rövid pihenő után megebédeltünk, majd egy túrára indultunk. Gyaloglás közben figyeltük a neszeket, próbáltunk minél több madarat megfigyelni és még majmokra is volt esélyünk. A többiek leragadtak egy nagy fánál, én kicsit előrementem és épp egy szép virágot fotóztam, amikor neszt hallottam az avarból, mintha egy kis bottal csapkodnák az avart, lenéztem és végigkövettem a "botot", ami legnagyobb meglepetésemre egy kígyóban végződött, olyan 30 centire tőlem. Huhh. A kígyó kis idő múlva inkább továbbkúszott, mi pedig folytathattuk az utat. Az ösvény kicsit később sajnos beszakadt fákkal el volt zárva, ezért visszafordultunk. Visszafelé, a kígyós hely után nem sokkal két kis mozgó pontot láttunk meg Lincollal a fák lombjai között, majmok voltak, a legkisebbek a környéken élők közül, de pont egy csapat "common red hair monkey" felé rohantak, így lebuktatva őket. Miután ők is meguntak minket, elindultunk a lodge felé, már kezdett nagyon sötétedni, de mikor odaértünk és lett egy kis tér, még bőven világos volt. Iszonyatos, mennyivel sötétebb van az erdőben...

valami mozog lenn...

ő volt

Éjszaka esett az eső, de reggelre kisütött a nap. 6-kor már csónakban ültünk és lefelé mentünk a folyón egy agyagfalhoz, ahol papagájokat lehet megfigyelni a távolból. Szerencsénk volt, mert érkezésünk után 5-10 perccel megjelent egy sólyomféle és szétszéledtek a papagájok, az utánunk érkezők aznap nem láttak semmit. Kicsit még ugyan vártunk, de aztán visszaindultunk a lodge-hoz és a kutatók is visszaindultak az állomásukra, ma már itt nem lesz sok minden.

megfigyelőpont

Gyors reggeli után újabb kirándulásra indultunk, ezúttal egy másik ösvényen. Itt is láttunk mindenféle madarat, többek közt tucan-t, de belefutottunk egy újabb csapat majomba, ezúttal mókusmajmok voltak. Ezek a lombok alsóbb régióiban élnek, ezért tőlünk mindössze 3-4 méterre is láthattunk belőlük.

Ebéd után Lincollal pecázni mentünk a közeli patakra. Persze, előtte meg is kellett szerelni a kezdetleges zsebpecát, ami siralmas állapotban volt. Végül fogtam is három halat és egy ott settenkedő rákot is sikerült fognom. Mind mehetett vissza, nem voltak nagyok. Visszafelé megint egy kígyó állta utunk az ösvényen, ugyanaz a fajta, mint előző nap. Szerencsére ennek is volt jobb dolga, mint személyeink elfogyasztása, ezért indulhattunk következő programunkra.

Újra csónakba szálltunk, ám most felfelé indultunk el és 10 perc után egy ösvény elején kötöttünk ki. Húsz perc gyaloglás és egy kígyó (ezúttal a "bushmaster" fajtából) után értünk el egy tóhoz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kígyó már hulla volt, igaz, az is, hogy a tótól a csónakhoz visszafelé sétálva egy élő példányba is belefutottunk... A tó egyébként egy madárparadicsom, annyi féle madár él ott, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. És olyanok is vannak köztük, amik a környéken csak ott élnek. Volt egy pulyka szerű, ami leginkább a vízben állva legelt, rohadt nagy amúgy, lehet 30 kilo is tán, de repült! Hát volt egy hangja a szárnyainak... Nem az a kolibri féle " ", hanem az a "vuhhh-vuhhh". Elképesztő volt hallani, illetve látni azt a hatalmas tömeget repülni. A tavon egyébként tutajokat lehet bérelni és azzal bejárni a vizet. Már sötétedett, amikor visszafelé indultunk, de még mindig volt mit keresni. A tó környékén a csatornákban kajmánok élnek, amiket a legkönnyebb este kiszúrni, mert lámpa fényénél pirosan világít a szemük. Bori ekkor már eléggé majrézott, pedig számíthatott erre, hiszen többször is mondták, hogy éjszaka fogunk zseblámpával kajmánt keresni. Sajnos azonban nem találtunk, de amennyi szerencsénk a többi állattal volt, ez simán belefért.

Minden este (és ebédre) nagyon finomakat főztek nekünk. Igaz, mindenbe raktak egy csomó koriandert, aminek elég karakteres íze van, de még mindig jobb volt, mintha mindenbe vegetát raknának, mint Magyarországon néhol sajnos szokás... Mindig volt leves és desszert is. Volt kukoricaleves, csirkés zöldségleves, tényleg finomak voltak. A legjobbak azonban a desszertek voltak: banánpüré, ananász, és a legjobb egy cocona nevű gyümölcsből készült kompót. Nyámm. Egyébként is szinte mindig volt valami friss gyümölcs, minden étkezéshez.

Harmadik éjszaka óriási vihar volt, de mire 4:30-kor felébredtünk nem esett. Vagy egy percig. Utána viszont... Hát immár azt is megtapasztaltuk, hogy miért hívják esőerdőnek az esőerdőt. Szerencsére, mára már nem maradt más program, mint a visszautazás Cusco-ba. Először csónakba szálltunk és visszarobogtunk Atalaya-ba, ahol Lincol bátyja várt ránk. A csónakázás alatt minden irányból kaptuk a vizet, alig lehetett látni a partot. Aztán kisbusszal elindultunk felfelé, a felhők felett pedig már sütött a nap. Paucartambo-ban bementünk egy random étterembe és ott ettük meg a még reggel a lodge-ban készített ebédünket. Ez sem működne mindenhol... Délután 5-re már újra a megszokott szálláson voltunk, gyorsan elmentem a kedvenc pékemhez a közelben és bevásároltam vacsorára. Annyit kajáltunk a 4 nap alatt, hogy egy péksüti pont elég volt.

Hát, mit mondjak, megérte annyit rohangálni pénz után pár nappal ezelőtt. Tényleg olyan volt, mint a filmekben.

Recap: We visited the Manu NP, a rainforest area about 8hrs from Cusco. Were lucky with the wheather and that we could spot so many birds, monkeys and snakes.