Egy nap utazás után, pénteken este fél 6_kor érkeztünk meg az Amazonas járás központjába, Chachapoyas_ba. Amazonas? Igen, így hívják, de ne esőerdőre gondoljatok, itt a hegyvidék van. A buszpályaudvarról a főtér, a Plaza de Armas érintésével elmentünk gyorsan a szállásunkra, majd vissza a városba. A következő két napra akartunk befizetni egy_egy túrára. Kiszámoltuk, kettőnknek nem nagyon érné meg taxizgatni, a helyi tömegközlekedés meg túl sok időt rabolna el. Először a LP által ajánlott irodába mentünk, de ott nagyon zsiványnak tűntek, biztos elkényelmesítette őket, hogy a LP_ben vannak, ezért inkább átmentünk a tér túloldalára, ahol befizettünk másnapra egy Kuelap túrára, míg vasárnapra pedig egy Gocta túrára.
Kuelap a chachapoyák vallási, kulturális központja volt. Időszámításunk szerint az első században kezdték el építeni. Elég lassan haladtak, mert azt találták ki, hogy a hegy tetejére egy platót építenek és arra építik fel a várost. El is bíbelődtek vele vagy 1400 (igen, 1_4_0_0) évig, hogy aztán ne sokáig élvezhessék. Először rögtön 1470_ben hódították meg az inkák... Utána meg, ugye, jöttek a spanyolok, a nátha, a belső viszályok, meg minden, így hamar elhagyatottá vált a hely. Az 1980_as évek közepén bukkantak csak rá. Sokan jelentőségét Machu Picchu_hoz hasonlítják. Majd ellenőrzöm. Mindenesetre még nincs "túl" sok turista. Hát, nekem nagyon bejött...
Gondolom, közben kitaláltátok, hogy Chachapoyas a chachapoyákról kapta a nevét. amúgy anno elég nagy birodalomnak számítottak, a mai Ecuador és Brazília területére is elnyúlt a területük.
Recap: Chachapoyas is named after the chachapoya tribe, who lived around for many many centuries. Having such a long time, they thought they'd build a religious and sacral centre high in the mountains, which took about 1400 years and is what we know as Kuelap. Its a pity that the Incas came a couple of years later... With the Spanish coming, the chachapoya culture diminished, so that Kuelap was only discovered in the mid 1980's. Still not very touristic, which I liked a lot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése