2017. október 22., vasárnap

Cusco környéke


Szombaton napsütéses idő fogadott, pedig a szálláson azt mondták, hogy az elmúlt napokban még jégeső is volt. Mi ebből szerencsére kimaradtunk. De ha már úgy alakult, hogy ma jó az idő, gondoltam, jó lenne elmenni és megnézni a Cusco környékén található látnivalókat. A közeli Plaza Santiago-n collectivo-ra (iránybusz, általában minibuszok) szálltunk és elbuszoztunk a körülbelül 7km-re található Qenqo romokhoz, ami egyike azon inka helyeknek, amik szép sorban találhatóak a Pisac felé vezető út mentén, egy körülbelül 6 km-es szakaszon, annak is a közepén. Az volt a terv, hogy eljutunk a legmesszebb lévőhöz, Tambomachay-hoz, de a collectivo csak idáig vitt. elkezdtünk gyalogolni, de aztán jött egy másik collectivo, ami már olyan útvonalat járt be, ami elvitt Tambomachay-hoz. Ott megvettük az ún. Boleto Turistico-t, ami egy 10 napra szóló belépőjegy több Cusco környéki helyre. Itt rögtön lyukasztottak is és már bent is voltunk az inkák fürdőjében, ami, mondanom sem kell, nem elsősorban a tisztálkodást szolgálta, hanem egy szakrális hely volt. Az egész terület (már) nem túl nagy, de a 3700 méteres tengerszint feletti magasság miatt azért nem futkorásztunk olyan könnyen. Akklimatizációnak azonban tökéletes volt.



Tambomachay-tól már lefelé haladtunk, a következő hely Puka Pukara, a Vörös Erőd alig pár száz méterre volt az út másik oldalán. Az erőd valószínűleg egy "vadászkastély" volt és nevét a vöröses kövekről kapta, amiből a nagy része épült.



Az "erőd" meglátogatása után leintettünk egy újabb collectivo-t, amivel visszamentünk Q'enqo-hoz. Ez egy inka szertartási hely volt a maga idejében. Tulajdonképpen egy szikla, amibe különböző oltárokat, áldozati szentélyeket vájtak. Van egy alsó és egy felső rész, az utóbbi nem látogatható, pedig a szikla tetején vannak a látványosnak ígérkező cikkcakkban futó csatornák, amikben anno talán vér vagy sör folyhatott. Nem mindegy, de tutira már nem mehetünk ennyi év távlatából. Végül a kerítésen kívülről, a buszparkolóból kicsit ráláttunk... A hely neve, Q'enqo is ezekről kapta a nevét, hiszen magyarul cikkcakkot jelent. Az ebédet Qenqo-alsóban fogyasztottuk el, az "alsóváros" Cusco-ra néző oldalán ültünk le a fűbe és vettük elő a magunkkal hozott snackeket.



a jó szeműek kiszúrhatják a cikkcakkos áldozati csatornákat

Ebéd után átgyalogoltunk a 20 percre fekvő Saqsaywaman-hoz, ami a legnagyobb területű ezen négy hely közül és amelyik a legközelebb fekszik Cusco-hoz. Bár így is elég nagy, ma már csak kábé egy ötöde látható a régi erődnek, ugyanis a spanyol hódítok egyszerűen elhordták a köveket Cusco-ba saját házaik, épületeik felépítéséhez. Az erődöt Pachacutec inka vezető alapította, amikor Cusco-t egy puma formájára mintázta át és a puma feje maga volt Saqsaywamán, annak fogai pedig az erőd cikkcakkos mellvédje. Az erődben korábban három torony állt, ma már egy sem... Az egyik alapja kerek volt, ez még kivehető, ha kicsit magasabban állunk. Az erőd alatt hatalmas füves terület van, amit szertartásokra használtak. Ilyenkor a helyiek a szemben lévő dombon foglaltak helyet, és teszik ma is fontos ünnepekkor.

Inti napisten kapuja


a kerek torony alapja még kivehető

cikkcakkos falak


Az erőd melletti kiszögellésről remek kilátás nyílik Cusco-ra. Innen jó húsz perc alatt sétálhatunk le a főtérhez. A San Blas-ban található 12 oldalú kőig nyílegyenes az út, onnan jobbra fordulva pár sarok a Plaza de Armas. Este egy kis étteremben az alpakát is megkóstoltam. Tudom, szegény, de hát itt erre van és finom is volt.



Recap: There are four major Inca sites in close vicinity to Cusco. We took a minibus to Tambomachay, about 7kms from downtown Cusco and visited all four in a day. Tambomachay was an Inca spa, Puka Pukara is translated "red fortress" and was probably a hunting lodge. Q'enqo was a sacral place and the largest of these four, Saqsaywamán was a fortress. Finishing the last we walked back to Cusco where I had a delicious alpaca steak.

vikunya-farm útközben

perui meztelen kutya - szegény...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése