Mendoza, Argentína - A mindennapi steak

Mendoza és Argentína mellett szólt az is, hogy november 20-án nemzeti ünnepük van. Ez nekem két dolgot jelenthet, az egyik, hogy valami rendesebb ünneplést is fogok látni, vagy hogy minden zárva lesz. Esetleg ezek bármilyen keveréke. Hát, az hamar kiderült, hogy vasárnap nincs túl nagy élet a városban. Délben érkeztem meg, rögtön el is indultam kicsit sétálni. Gyakorlatilag minden zárva volt, még a kis boltok is, sőt, a túraszervező irodák is, pedig ezek eddig mindig, minden körülmények között nyitva voltak, a turistáknak nincs hétvége vagy ünnepnap... Hát, itt van. Egyedül az éttermek és kávézók (egy része) volt nyitva. Mivel minden nap megpróbálok valami meleg kaját is enni, körbenéztem ezen a fronton is. Itt most nem találtam igazán olcsó kifőzdéket, viszont megdöbbenve, ámde annál szélesebb mosollyal az arcomon vettem tudomásul, hogy a steak alig drágább, mint a csirke. Ki is adtam a jelszót: Amíg Argentínában vagyok, minden este steak-et eszem! Hol máshol egyen az ember argentin steak-et, ha nem Argentínában?! Egyébként is, kajaidőben, legyen az ebéd vagy vacsora, nem tud az ember úgy sétálni egy sarkot, hogy ne csapja meg az orrát valahonnan valami fincsi sült hús illata. Ilyen kísértésnek nem lehet ellenállni. És, nem is akartam.

Argentínába amúgy is spórolni jöttem. Na, jó, nem, de végül mégis spórolok Chiléhez képest, itt minden sokkal olcsóbb, kábé a szállásomtól három saroknyira lévő Carrefour árait tudom összehasonlítani az eddig Chilében tapasztaltakkal és azért van különbség. A nemzetközi márkás termékek körülbeül az otthoni árak színvonalán mozognak. Ehhez képest Chile már szinte nyugat-európai árfekvésű, de erről majd később, a szokásos post-ban. Argentínáról nem lesz külön ilyen bejegyzés, ahhoz túl kevés időt töltök itt, azt is egy helyen, nem akarok általános következtetéseket levonni. Viszont a bevásárlás a Carrefour-ban megér egy-két mondatot. 15 termék fölött használhatsz saját kasszát, amit magaddal cipelsz, ilyen már otthon is van, viszont 15 termék alatt sorba kell állnod. Itt viszont a kasszások annyira lassúak, hogy otthon az Auchan-ban egy kezdőt megszólnának ilyen tempóért. Ráadásul, annyit pötyögnek még pluszban a gépbe, hogy szerintem egyből le is könyvelnek mindent. Kettős könyveléssel, természetesen.

Szóval, Mendoza. A várost 1861-ben gyakorlatilag letarolta egy földrengés, ezért a mostani városkép az újjáépítés idejének felel meg. Az akkori városvezetés kitalálta, hogy elővigyázatosságból, hátha újból bekövetkezik valami hasonló, (dél-amerikai viszonyokhoz képest) széles utcákat építettek, hogy legyen hova hullnia a törmeléknek, illetve sok teret is kialakítottak, amik menekülési pontokként szolgálhatnak. Hogy a tágabb értelemben vett belváros utcái mind egyirányúak, az már inkább közlekedésszervezési kérdés, de baromi jól működik.

a szállásom

a park bejárata

Plaza Espana

Mendoza címere

sok apró részlet (is) utal a városban arra, hogy Mendoza boros vidék

Azt hamar be kellett látnom, hogy hétfőre, a nemzeti ünnepre itt nem fogok tudni megszervezni egy egynapos túrát, mert egyik iroda sem volt elérhető vasárnap, de kicsit aggódtam azért is, hogy keddre sikerül-e találni megoldást. Már mindenféle megoldásra és lehetőségre gondoltam, amikor a szálláson végre sikerült valakit elérni és keddre megbeszélni egy túrát. Mivel csak cash-ben lehet fizetni, ezért a "paperless money" tervem Argentína három napjára megdőlt, muszáj voltam irdatlan mértékű kezelési költségen pénzt felvennem, mert pénzváltó persze szintén nem volt ezekben a napokban.

Mivel hétfőn, a nemzeti ünnepen is full zárva volt minden és az emberek is lézengtek csak az utcán, valamit mégis ki kellett találni magamnak. Tudni kell, hogy Mendoza Argentína legnagyobb bortermelő vidéke, állítólag a termés több, mint kétharmada a környékről kerül ki. Már idefelé a buszból is látszottak kisebb-nagyobb gazdaságok, borászatok. És, be kell látni, Mendoza-n látszik, hogy nem a kannás bor a fő profil. Ha Sucre-ra és La Serena-ra azt írtam, hogy elegáns, akkor az itt hatványozottan igaz. Bár nem vagyok nagy borfogyasztó, azért ez is hozzátartozik a vidékhez, gondoltam, meglátogatok egy borászatot, vagyis, egy bormúzeumot. Ehhez buszra kellett szállnom. Itt úgy van, hogy van egy törzsszám (esetemben a 10), gondolom, ez mutatja meg a fő irányt, és azon belül vannak számozva a buszok, amik valószínűleg a kisebb útvonaleltéréseket jelentik (pl. 171, 172, stb.), azaz, a busz elején két szám van (10 & 171). Szóval, felszálltam a buszra. Igen ám, de azt csak elektronikus jeggyel lehet igénybe venni. Amiről nem tudtam, meg ma aztán nem is nagyon tudtam volna beszerezni. Egy csaj rendes volt és nekem is lepityentette a kártyáját és még a pénzt sem fogadta el érte. A borászatok kábé 40 percnyi buszozásra voltak a belvárostól, legalábbis, amit én kinéztem magamnak. Itt a borászat mellett egy bormúzeum is működik, ahol mindenféle borászattal kapcsolatos régi cuccot mutatnak be, de természetesen kóstolni is lehet. Én még ebédszünetben érkeztem, ezért csak a múzeumot néztem meg, a kóstolást (most) kihagytam :-) A kiállított eszközök nagy része több száz éves és itt vagy a környéken használták őket.

A következő képet az IBM-esek érteni fogják, de itt most a kezemre is csapok egyből, még egy ideig nem gondolunk munkára! A többieknek legyen elég annyi, hogy bu..., á nem kell mindenkinek mindent értenie...

A szálláson sikerült egy olyan térképet szereznem, amin fel volt tüntetve egy csomó étterem. Fényképek alapján kinéztem kettőt, az egyik pár sarokra van a szállástól, a másik meg útba esett, amikor vasárnap a park felé sétáltam. Gondoltam, ez utóbbi pont megfelelő lesz a hétfő esti steak elfogyasztására és mivel tömve volt a hely, foglaltam is magamnak egy asztalt. A borászat megtekintése után el is mentem vacsorázni. Nem kellett csalódnom. Remek volt a steak, szuperek a köretek (a sütőtök nem annyira) és a hideg kóla jéggel... Nyámmm. Nem biztos, hogy borral jobb lett volna :-)

Kedden (ma) fél 8-kor vettek fel a kisbusszal, de még egy csomó szálláson megálltunk felvenni embereket. Mivel csak ketten voltunk egyedül egy német lánnyal, mi egymás mellé kerültünk. Lassan többet beszéltem az elmúlt hetekben németül, mint angolul... Ami persze nem baj. A csaj (Lea) amúgy Santiago-ban dolgozik bébiszitterként (ugye, ezt már írhatjuk így? az "o-per" még kicsit idegen...) és most egy pár napra elutazott a család, így ő is ki tudott mozdulni. Rettentő sokat és gyorsan beszélt, de jó fej volt.

A túra alatt Mendoza-tól egészen a chile-i határ közelébe utaztunk. Az út első pár órájában átkeltünk egy hegyvonulaton, amit a guide csak pre-Andean mountain range-nek hívott és ami mögött ott magasodtak az Andok hegyei. Az első állomás nem volt valami nagy szám, egy felduzzasztott tó volt, ami a környék áramellátását szolgálja. Délután, visszafelé azonban baromi jól nézett ki, egészen türkizkéknek láthatta, aki épp nem aludt a kocsiban. A következő látnivaló egy sípálya volt, ami így tavasszal nem annyira nagy szám, lássuk be. Oké, itt is voltunk.

(a kép visszafelé készült)

hát, ez nem a havasok...

A következő látnivaló sokkal érdekesebbnek tűnt, ezt Inka bridge-nek hívják. Viszont, ezt nem az inkák építették, csak ismerték a létezését és használták. Meg, gondolom, jól hangzik a turizmusban, ha valamit inkának hívnak. Ez persze azért azt is jelenti, hogy az inka birodalom ennyire délre is kiterjedt, azért ez nem semmi. Szóval, ez a híd egy természetes képződmény, azaz, nemhogy nem az inkák, hanem senki nem építette. Egyszerűen a feltörő ásványokban gazdag hőforrás csapódott ki és hozta létre ezt a "hidat" a folyó felett. Persze, a modern kor is kihasználta ezt, hotelt és fürdőt épített fölé, ami egészen addig működött, míg egy lavina el nem sodorta, ma már csak a hotel romjai látszódnak. A kéntől az egész olyan valószerűtlenül sárga. Na, ez már jól nézett ki.

Innen nem messze volt az Aconcagua Nemzeti Park egyik bejárata, ahonnan jól látszik Dél-Amerika, sőt, az egész déli félteke legmagasabb hegye, a park névadója, az Aconcagua (6962m).

a havas csúcs az Aconcagua

kicsit közelebbről (igazából, ugyanonnan, de "rázoomoltam")

Amíg a többiek ebédeltek, én inkább járkáltam a határ előtti utolsó argentin városban. Végig Mendozától egy sínpár húzódik a főút mellett, de az már a '80-as évek vége óta nincs használatban, teljesen felváltotta a közúti fuvarozás. Ez látszik is a sínek és a kiszolgáló létesítmények állapotán, de legalább érdekes képeket lehet készíteni.

eltűnt a tető a kémények alól

Összességében remek túra volt ismét, nem is maradt más hátra, mint hogy a szállás közelében lévő steak éttermet is kipróbáljam.

Recap: Mendoza, Argentina was welcoming me with a Sunday and a following national holiday on Monday, which means no life in the streets. Luckily, the restaurants were open and since the steak here costs just as much as chicken, its been no question that I'll have a steak every night while being in Argentina. Well, where else shall one get a real Argentinian steak. Mendoza was destroyed by an 1861 earthquake, so the town had been rebuilt using wide streets (for the debris to fall onto in case of another one) and large plazas around town serving as evacuation points. But the city and the region is better known for its wine production, about 70% of the total Argentinian production comes from this region. Although I do not drink any alcohol, it is a must to visit at least one vineary here. I chose a wine museum (and factory) in the neighborhood, about 40 mins by bus from the centre. Doing this on Monday, I still had a day to book a full-day trip to Alta Montana (high mountain) region, close to the Chilean border. On this tour we visited a ski center (not operating as it is spring), the famous Inka bridge, which is a natural bridge made without human intervention and a mirrador with good view on the Southern hemisphere's highest mountain, the Aconcagua. And yes, I had steak every day :-)