San Pedro de Atacama & Atacama-sivatag

A buszsofőr mindenkit elvitt a szállásához, egyenként leszálltunk. Michaela volt az első, még gyorsan megadta a számát, hogy meg tudjunk beszélni valami közös vacsorát. Végül erre nem is volt szükség, San Pedro de Atacama olyan kicsi, hogy kora délután gyakorlatilag 30 másodperc alatt belefutottam Bernardékba és Michaela-ba a város két központinak nevezhető utcájából az egyikben. Michaela épp rohanásban volt, mert az utolsó jegyet rakták neki félre a buszpályaudvaron Argentína felé (San Pedro a chilei-bolíviai-argentin hármas határ közelében fekszik). Mivel Bernardék szállása pont a buszpályaudvar közelében volt, én pedig szintén jegyet akartam venni, követtük őt, majd megbeszéltük, hogy este 7-kor találkozunk a főtéren, a templomnál és elmegyünk vacsorázni.

De nagyon előreszaladtam, azért már eddig is történt egy és más. Először is, a szálláson, ami most először egy dormitory volt, végre le tudtam tusolni. Aztán, mivel az Atacama a világ legszárazabb helye, kiraktam az összes esőcuccot a hátizsákomból, ezekre a következő napokban nem lesz szükségem. Már felfrissülve elkezdtem nézegetni a Lonely Planet-et és a San Pedro és Santiago közé eső helyeket osztályozva kitaláltam, hogy mit lenne érdemes megnézni, hol lenne érdemes megállni Santiago felé. A terv most úgy néz ki, hogy valahogy lecsurgok Santiagoig, majd 27-én elindulok vissza észak felé, és lesz kábé egy kicsit több, mint egy hetem, hogy felérjek Limába. Az első megállónak Copiapo-t néztem ki, ahol ugyan nincs sok minden, de innen egy órányira van egy hangulatosnak ígérkező tengerparti kisváros. Na, majd meglátjuk. A jegyet mindenesetre megvettem. És itt akkor már újra felvehetjük a kronológia fonalát.

Gyorsan vettem föl pénzt a három ATM egyikéből, hogy azért mégis legyen már nálam helyi pénz is. Furcsa volt, hogy a perui és bolíviai kis névértékű pénzek után itt most tízezrek lapultak a zsebemben... Mivel még egyikünk sem ebédelt, Michaelával beültünk egy empenada-ra az egyik étterembe, majd kicsit sétálgattunk a városban. A főutca teli van egy és több napos túrákat szervező irodákkal, akik egy csomó féle túrát kínálnak. Viszont, a legtöbb ilyen túra valami olyasmit tud nyújtani, ami már volt a három napos túrán is: gejzír, flamingók, ilyenek. Volt azonban egy, amit ajánlottak többen is, az pedig a Hold-völgy (Valle de la Luna) túra. Az egyik útba eső irodában be is fizettünk Michaela-val másnapra egy túrára. Ezután szétváltak útjaink, én még kicsit mászkáltam a városban, aztán visszamentem a hostelbe és megpróbáltam szállást foglalni Copiapo-ba.

onnan jöttünk; a Licancabur-vulkán másik oldala Bolívia

a főutca

A meteorit-múzeum nem túl hívogató

Este 7-kor végül a két Luka és Michaela volt ott a templomnál, így négyesben ültünk be vacsorázni. Furcsa is volt kicsit németül beszélgetni. Az egyik Luka félig chilei, a másik pedig félig olasz. Pont aznap derült ki, hogy a chilei válogatott után az olasz sem lesz ott a jövő évi vébén... Ez meg is adta a beszélgetés egyik témáját :-)

Mivel a befizetett túra, ami a naplementét is magában foglalta, csak délután négykor indult, a másnap legnagyobb részét pihenéssel töltöttem. Már kicsit rámfért. Oké, tudom, hogy mennyire jó dolgom van, de azért az elmúlt több, mint egy hónap elég aktív volt, nem sok "hétvégét" iktattunk közbe. A nagy semmittevés közben azért még megpróbáltam csiszolni a terveken és amikor már ezt is meguntam, besétáltam a városba. Elvileg van egy múzeum is, de azt nem találtam. Pontosabban, a helye megvolt, de épp felújíthatják, mert minden oldalról körbe volt palánkozva. Na, mindegy, én megpróbáltam. Ebédre újra empenada-t ettem, aztán a szálláson vártam a buszra.

Időben meg is érkezett, Michaela-t már korábban felvették. A Hold-völgye alig negyed órára van San Pedro-tól. Elsőként egy sóbarlangot néztünk meg, ami inkább egy egyre szűkülő kanyon, mint barlang, de só az tényleg van. Na, azért nem úgy kell elképzelni, mint Wieliczka-t. Az egész olyan, mint amikor gyerekek nedves homokot csurgatnak a strandon, tisztára így nézett ki a kőzet. Ennek a tetején, ill. rétegesen benne is voltak sókristályok. Megkóstoltuk, tényleg sós.

Végigkúsztunk a járatokon, aztán továbbgurultunk a nemzeti parkban a "Tres Marias" sziklaképződmény felé. Hát, elég nagy képzelőerő kell, hogy három Máriát lássunk a kövekben... Akkor már a mellettük lévő Pacman sokkal egyértelműbb :-)

Tres Marias - jó képzelőerővel

Az egész táj olyan valószerűtlenül érdekes volt, hogy bár a vöröslő kövek miatt, ha nem is Holdon képzeltem magam, de el tudtam hinni, hogy ilyen lehet a Mars. De még mindig tartogatott egy-két dolgot a völgy. Egyszer csak ott volt egy baromi nagy homokdűne az út mellett. Ennek fel is mentünk a tetejére. Fent olyan rohadt nagy szél fújt, ráadásul mindig szembe fújva a homokot, hogy a megbeszélt idő előtt kicsivel inkább le is mentünk a buszhoz. De fentről baromi jó volt a látvány. Az egész eddigi utam egyik legjobb egy napos túrája volt eddig.

Ne mássz fel a Dunára!... akarom mondani, a dűnére

jobbra a háttérben a félig Bolíviában lévő vulkán

A naplementét egy kilátópontról néztük meg, itt találkoztunk a két Lukával, akik szintén egy hasonló túrára fizettek be, csak másik irodánál.

mindenki a naplementére vár

Luka az apáca okostelójával fényképez

önarckép

Mivel a naplemente lényege, hogy lemenjen a nap, következésképp már este volt, mire visszaértünk San Pedro-ba. Michaela-val és még két sráccal beültünk vacsorázni a főutca egyik éttermébe. A napi ajánlat Chili con carne volt, ami az egyik kedvenc kajám, ha jól csinálják. Itt jól csinálták... Innen is üzenem az otthoni vendéglátósoknak, hogy a Chili con carne-ba NEM kell kukorica!

A főutca végén elbúcsúztunk Michaela-val, ő másnap Argentína felé megy, én pedig tovább délre Chilében, így eléggé kicsi az esélye, hogy negyedszerre is összefutunk ezen az úton.

Recap: Tiny and dusty San Pedro de Atacama is so small that we met with Michaela and co in the only main street of the village without any appointment. Withdraw some money from one of the three ATMs in town and secured my bus ticket for Wednesday. To finish the day we arrived from the Uyuni tour we had a dinner with Michaela and the Lukas. Been strange to talk German only. Although there is lot to do around San Pedro, we saw flamingos and geysirs on the Uyuni tour, so we ended up going on the Valle de la Luna (Moon-valley) tour with Michaela. Before going on the half-day tour I had an easy day in the driest place on earth, the Atacama desert. As the sunset tour started just before 4pm there was plenty of time for relaxing, too. The Valle de la Luna tour was one of the best one-day tours I had during this trip. The irealistic landscape with reddish-brownish rocks and salt cristals everywhere with sand dunes added made it really special. We topped the day with good dinner in downtown San Pedro before said goodbye to Michaela, who heads to Argentina next day while I am going south and stay in Chile.