Santiago - foci minden mennyiségben

Tehát, szerdán megérkeztem Santiago-ba. A buszpályaudvarról metróval jutottam el a szállásra. Bár még nem volt túl későn, és meg is fordult a fejemben, hogy elmegyek egy kicsit "várostnézni", végül csak a környéket derítettem fel. A szállásom a San Cristobal hegy közelében van, csak a Mapocho folyó választ el a 880 méterre emelkedő magaslattól.

Rio Mapocho - azért a Duna szebb (még Bécsben is)

Csütörtökön rögtön ezzel a környékkel kezdtem Santiago felfedezését. Elsőként Pablo Neruda házát (La Chascona) látogattam meg, amit utolsó feleségével építettek, amikor Neruda még az utolsó előtti feleségével élt hivatalosan... Neruda imádta a tengert, ezért egy csomó szobát tengerrel kapcsolatos cuccokkal rendezett be, volt olyan szoba, ami egy hajó bárjára emlékeztet. A könyvtárban egy térkép található, amin be vannak jelölve azok a városok, ahol Neruda járt, ráadásul a városok nevei aszerint vannak vastaggal és nagyobb betűvel szedve, minél nagyobb jelentősége volt Neruda számára. Budapest elég szép nagy betűkkel szerepelt, sokkal nagyobbal, mint például London, Róma, hogy a környező országokról ne is beszéljünk, már, ha egyáltalán járt ott.

La Chascona

Neruda kertje

és ebédlője (kívülről, belül nem lehetett fotózni)

Neruda házától csak egy sarokra van annak a parknak a bejárata, amiben a San Cristobal hegy is van, így, gondoltam, itt az idő felmenni és lenézni a városra. Igen ám, de épp sztrájkoltak a park dolgozói (meg egy csomó mindenki más városszerte, sok minden nem volt nyitva), ezért zárva volt a park... Hát, akkor majd máskor.

néha a graffiti is lemálik, hogy új keletkezhessen

Bellavista

Visszasétáltam Bellavista-ból a belváros felé. Lastarria negyed (barrio) után a Paris-Londres városrész következett. Ez utóbbi csak pár háztömb és a nevét két, egymást keresztező utcáról kapta. A London (Londres) utcába, bármennyire is előkelő itt most minden, évekig nem szívesen járt senki. A 38-as szám alatt működött ugyanis a diktatúra fogdája, ahol minden eszközzel próbálták megtörni a fogva tartottakat. Akár kínzókamrának is hívhatnánk, ha nem egy többszintes ház lenne.

feltűnik valami?

Lastarria

Santa Lucia park

San Fransisco

Párizs is, London is, Santiago-ban

a helyi terror háza

A La Moneda-t útba ejtve lassan de biztosan haladtam a Plaza de Armas felé. A La Moneda-ban ma az elnöki hivatal irodái működnek.

La Moneda

A Plaza de Armas-on fejeztem be a napot, innen már csak visszametróztam a szálláshoz. A metrón egy csomószor felszállnak zenészek vagy énekesek és egy mikrofonnal és erősítővel megtámogatva pár megállónyit zenélnek, az utcazenészek analógiájára hívhatjuk őket metrózenészeknek is. Már csak egy Pringles-t kell vennem valamikor.

Pénteken tehát Valparaiso-ban voltam, erről már olvashattatok a másik posztban.

Szombatra jegyem volt egy chile-i bajnoki focimeccsre, az Universidad de Chile fogadta az Audax Italiano-t. Készültem, mivel az Universidad kék mezben szokott játszani és a jelük egy piros U, ezért kék pólót vettem fel, ami a piros hátizsákommal teljesen jól ment a hazai szurkolók öltözetéhez. Mindkét csapat jól állt a tabellán, nagy rangadónak ígérkezett, és bár két órával, de még eggyel a meccs előtt is csak lézengtek a stadionnál, kezdésre csak összejött több, mint 37 ezer ember a nemzeti stadionban. Hogy aztán alig fél perccel a kezdés után már a vendég csapat vezessen... És ez még semmi, a második percben ki is állítottak egy embert a hazaiaktól... Hát, nem kezdtek valami jól. Ekkor már sejtettem, hogy vagy egy katartikus küzdelem lesz vagy egy kivégzés. A 21. percben 3:0 volt, erősen a kivégzés felé haladt a meccs. De még emberhátrányban is akadtak helyzetei a hazaiaknak, de az Audax is lőhetett volna még párat, ha a 7-es játékosuk kicsit ügyesebb. A második félidő elején sikerült még egy hazai játékosnak is kiállítattnia magát, ezért az U sorsa megpecsételődött. Próbálkoztak, próbálkoztak, egy kapufáig is eljutottak, de az Italiano nevéhez méltóan gusztustalanul húzta az időt, tényleg nem voltak valami szimpatikusak, kábé minden csínybe kapott labda után percekig fetrengtek, meg majdnem minden játékosuknak be is görcsölt többször a lába. Talán nem szóltak nekik, hogy ők vannak kettővel többen. Azért az Universidad szurkolói előtt le a kalappal, végig buzdították a csapatukat. Na jó, nem volt túl változatos a szurkolás, de azért a világ legegyhangúbb szurkolótábora címért nem kell aggódnia az UTE-DVSC duónak.

ez egy U, az Universidad jele

Szinte végig szembe sütött a nap, teljesen ki is vette az erőmet, a szállásra visszafelé sétálva éreztem, hogy ki fog kötődni a cipőfűzőm, csak lazult ki egyre jobban, de nem akartam már megállni, végül a szobám ajtaja előtt kötődött ki. Duplán jól jártam...

Santiago-ban van Dél-Amerika legmagasabb és a déli félteke második legmagasabb épülete. Azt mondják, eső után érdemes felmenni, mert különben a szmog miatt úgysem lát sok mindent az ember. Amióta itt vagyok, még csak egy felhőt sem láttam...

Vasárnap csak délutánra volt programom, ezért itt volt az ideje bepótolni az elmaradást. Reggeli után felsétáltam a Cerro San Cristobal-ra. Iszonyatosan sokan bicajoztak, futottak, vagy csak sétáltak fel a hegyre. Fent még ingyenes frissítőpont és szerviz is volt a bringásoknak.

asszem', értem, mire gondoltak a szmoggal

"Hát, ez van..."

Délután ismét focis programom volt, de ezúttal amerikai foci. A Chile-ben működő két liga közül az egyiknek ma volt a döntője, ezt egy chilei bírótól tudom, akivel emaileztem párszor. Ha már épp Santiago-ban voltam, ezt meg kellett néznem magamnak. A stadion mellett pont volt egy szupermarket, ahol vettem ebédre szendvicsnek valót és itt a Pringles-t is sikerült megvennem. Amíg vártam a játékvezetőkre jól meg is ebédeltem egy fa árnyékában a pálya mellett. A bírók között volt egy Svédországban élő, de chilei születésű hapsi és egy szerb, de itt élő srác, Marko. Markóról kiderült, hogy már vezettünk együtt. Pár éve egy Vukovi-Ljubljana CEFL döntőben voltunk egy crew-ban. Kicsi a világ. És ha már így alakult, beálltam a chain-be. A meccs amúgy egy hazai Div2-es meccs színvonalát hozta, a végül vesztes csapat mindent megtett, hogy a másik nyerjen. Ez legalább sikerült nekik :-)

Úgy döntöttem, holnap reggel buszra szállok és meg sem állok a perui határig, ez egy 31 órás utat jelent, melynek nagy része az Atacama sivatagon vezet keresztül.

Ja, hogy miért volt olyan fontos a Pringles? Igazából, csak a doboza kellett. Rájöttem ugyanis, hogy a kólásdoboz gyűjteményem legújabb darabjai pont beleférnek és ragyogó védelmet nyújtanak nekik a táska mélyén.

Recap: The unions were on strike for a couple of days, museums and even parks were closed, which made me re-plan some of my sightseeing programs. Cerro San Cristobal is the local mountain sitting in the middle of Santiago, basically next door to my hostel. As it was closed on workdays due to the strike, too, I climbed it on Sunday in the end. For Thursday the following were on the menu: Pablo Neruda's house, Barrio Bellavista, Santa Lucia park, Barria Lastarria, Barrio Paris-Londres (including torture-house of the dictatorship), La Moneda and Plaza de Armas. Saturday I went to Estadio Nacional and watched a home game of 1st league soccer team Universidad de Chile, which they lost. Sunday was (American) football day as I attended the final of the Chilean league.