Puno-tól egy órányira találhatóak Sillustani kerek tornyai. Ezek a tornyok több korban épültek, vannak itt a pukara kultúra, majd a calla kultúra és végül inkák által épített tornyok is, de mind ugyanazt a célt szolgálta: a nemes halottak temetkezési helyei voltak. A legrégebbiek igazából negatív tornyok, mert a föld alatt vannak a halotti kamrák. Aztán vannak a kevésbé szépen kidolgozott falakkal körülvett tornyok és végül a már ismerős precizitással illesztett kövekből felépített és kicsit kifelé dőlő inka tornyok. A spanyolok már nem építettek ilyeneket...
Tehát, ezek mind a nemesek temetkezési helyei voltak. A falak csak a védelmet szolgálták, a halotti kamra belül volt és felülről rakták be a korábban pár száz méterre rituálisan mumifikált halottat, majd zárták le először a kamrát, majd a tornyot. Minden torony alján van egy nyílás, amit egy kő takart és minden évben egyszer, a nyári napforduló napján napkeltekor nyitottak csak ki, mert akkor a kelő nap pont besütött a belsejébe új energiákat adva a bent "lakóknak". Ahhoz képest, hogy csak egy kőajtó állta a kincskeresők útját, a legnagyobb toronyban 1971-ben találták meg az ott minden bizonnyal csak erre váró múmiát és minden díszét (a lelet Limában van kiállítva).
itt mumifikáltak, majd a háttérben lévő toronyba temettek |
Nem tudom miért, de engem ezek nagyon emlékeztettek a 2011-es kelet-törökországi utamon az örmény határnál látott egyik építményre.
Recap: Only an hour drive from Puno lies Sillustani with its round towers, which were all funerary towers, though not from the same time. Some chambers were built below the surface (pukara culture), then the calla culture developed but the walls were still rustic, and finally the incas perfectionized with their precize stone carving and layering technics. All have a small door pointing to where the sun rises at the summer solstice.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése